eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbán: az emberiség most lép át egy új korszakba

Egész Európa sorsfordító időszakot él át, az emberiség most lép át egy új korszakba, a korábbi kitörésszerű fordulópontok helyett azonban lassabb, nehezebb folyamatok útján - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kurír katolikus hírportálnak nyilatkozva.

A kormányfő a szombaton megjelent interjúban elmondta, a gazdaságban a versenyképesség megőrzése ad feladatokat, a szakmai felkészültség területén az a kérdés, hogy egy régi típusú felfogást felvált-e egy korszerű, digitális technikára épülő tudás, a társadalmi folyamatokat tekintve pedig arra kell válaszolni: "vajon képesek leszünk-e visszafordítani a népesség csökkenését?".

A miniszterelnök a további kérdések között említette, hogy sikerül-e megmenteni a hit közösségeit, vagy "mindenütt eluralkodik az individualizmus", továbbá azt is, hogy a mesterséges intelligencia kikísérletezésének milyen hatása lesz.

"Ezek a kérdések még a mi életünkben el fognak dőlni" - mondta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország olyan politikai kultúrával rendelkezik, amelyben lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről. "Európában sajnos már nem mindenhol van ez így" - tette hozzá.

A kormányfőt kérdezték arról is, hogy mit jelent számára az irgalmasság. Válaszában kiemelte, az irgalmasság legfontosabb üzenete, hogy "nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett". A katolikus egyház is segíthet ebben, magabiztosságával, szilárdságával - szegletkőként - továbbra is vonatkoztatási pontja lehet életünknek - fejtette ki.

Orbán Viktor kérdésre választ beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumában létrehozott keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságról is. Hangsúlyozta, Magyarország szakít azzal a megközelítéssel, hogy Európában csak olyan dokumentumot lehet megalkotni, amelyben értéksemleges megfogalmazás szerepel a hitük és a vallásuk miatt üldözöttekről. "Magyarország egy keresztény ország, ezért nekünk elsősorban azokon kell segítenünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, ők pedig a keresztények" - emelte ki a kormányfő, majd megjegyezte, "a mi kormányunk keresztény ihletettségű, ebből pedig kormányzati kötelezettségek is adódnak".

A miniszterelnök népvándorlásnak nevezte az Európájában kialakult helyzetet, amely szerinte nem merül ki abban, hogy menekültek igyekeznek elhagyni a válság sújtotta övezeteket. A Nyugat-Európába áramló tömegek legnagyobb számban már nem is Szíriából, hanem Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek, a jövőben pedig várhatóan azok okozzák a legnagyobb problémát, akik Afrika belsejéből indulnak el - folytatta Orbán Viktor, aki szerint mindez azt mutatja, hogy a gondok akkor sem szűnnek majd meg, ha Szíriában béke lesz.

Orbán Viktor a többi ember iránti felelősséget koncentrikus körök formájában képzeli el. "Elsősorban azokért tartozom felelősséggel, akik hozzám a legközelebb állnak: a családom, a barátaim, a hitbeli közösségem és a nemzetem" - sorolta, hozzátéve: "ezen túl is léteznek körök, ha lehetőségem van, rajtuk is segítenem kell, ugyanakkor nem a farizeusok módján". Példaként említette, hogy az egyszeri, nagy segélyakciók nem elegendőek, a szerencsétlen sorsú néptömegek egy részének a behívása országainkba pedig nem célravezető, sőt káros.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×