eur:
394.3
usd:
369.52
bux:
65275.15
2024. április 19. péntek Emma

Éppen 170 éve indult útjára az első balatoni gőzhajó

170 éve indult el a balatoni gőzhajózás. Ezen a napon futott ki a balatonfüredi kikötőből a Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó.

A balatoni gőzhajózás eszméjét elsőként Zala vármegye alispánja vetette fel 1837-ben, a balatonfüredi fürdő panaszkönyvébe írt feljegyzésében. Két évvel később egy angolból lett magyar földbirtokos is a Balaton kihasználatlan víztükréről értekezett könyvében. A közvélemény figyelmét Kossuth Lajos irányította a kérdésre 1842-ben a Pesti Hírlap cikkében. Ezt követően kezdett bele Széchenyi István a hazai gőzhajózási társaság szervezésébe.

A Balaton Gőzhajózási Társaság 1845. december 27-én Pesten tartotta meg előkészítő ülését,.Széchenyi 1846. április 2-án jelentette meg Balatoni gőzhajózás című röpiratát, amely hangsúlyozta a gőzhajózás jelentőségét. Néhány nappal később, 1846. április 5-én Széchenyi elnökletével meg is alakult a Balaton Gőzhajózási Társaság.

A Kisfaludy névre keresztelt első hajó előállítási költségeit a részvények árából fedezték. A 40 lóerős gőzgép Angliában, a hajótest - miként a Füred és Keszthely névre keresztelt két uszály is - az Óbudai Hajógyárban készült.

Az 50 méter hosszú, 5 méter széles és csaknem három méter magas, 300 férőhelyes, 200 tonna teherbírású gőzös hajóteste vasból, felépítménye pedig fából készült. Fényűző szalonjában arany belső burkolat és mahagóni oszlopsor, és egy könyvtár is volt.

A Kisfaludyt 1846. szeptember 21-én, Széchenyi ötvenötödik születésnapján bocsátották vízre. Balatonfüredről Kenesére vezető első útját egy óra alatt tette meg. A hajó később Alsóörs, Keszthely, Kenese és Füred kikötői között járt, feltételes megállóként szerepelt Boglár, Badacsony, Fonyód és Szántód.

A szabadságharc idején a Kisfaludy lett volna István nádor és Jellacic találkozójának színhelye, de tiszttársai a horvát bánt nem engedték fel a hajóra.

A Kisfaludy a Déli Vasút 1861-es átadásáig viszonylag kevés utast szállított, Az első balatoni gőzöst 1887-ben bontották szét, csupán néhány rajz és rézkarc maradt fenn róla.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×