eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Bayer Zsolt kitüntetésének visszavonását sürgeti

A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kedden közzétett állásfoglalásában elítélte Bayer Zsolt újságíró állami kitüntetését és az elismerés visszavonását sürgette.

A közleményben kiemelték, hogy az érdemrenddel olyan embereket ismernek el, akik kiválóságukról tettek tanúbizonyságot az ország szolgálatában és "az egyetemes emberi értékek előmozdításában". Mint írták, hosszú a listája Bayer rasszista szövegeinek, és a szerző gyakran írt erősen provokatív antiszemita és romaellenes cikkeket a magyar médiában.

Emlékeztettek: a kormány többször "zéró toleranciát" hirdetett az antiszemitizmussal szemben. És mégis, Lázár János - a Miniszterelnökség vezetője és a kormányzat képviselője a zsidó közösséggel folytatott párbeszédben - volt az, aki személyesen adta át a kitüntetést Bayernek - állapították meg az állásfoglalásban.

A közleményben kitértek arra is, hogy a kormányoknak feladatuk a gyűlöletbeszéd és az uszítás elleni fellépés, s ez különösen igaz Magyarországon, ahol a holokauszt idején "a magyar állam aktív cinkosságával hajtottak végre szisztematikus üldözést és tömeggyilkosságot".

Az állásfoglalás szerint mivel Magyarország lovagkeresztje az "általános emberi értékek előmozdítását" jutalmazza, "a magyar kormány és a Fidesz vezetőjének, Orbán Viktornak és az államfőnek, Áder Jánosnak nincs más választása, mint hogy azonnal visszavonja Bayer Zsolt kitüntetését".

Bayer Zsolt újságíró augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta. Ezt követően azok közül, akik korábban részesültek az elismerésben, többen visszaadták a kitüntetésüket.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×