eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Az ELTE a legnépszerűbb

Közel 75 ezer hallgató felvételt nyert felsőoktatási intézménybe az általános felvételi eljárás során - mondta Palkovics László oktatási államtitkár.

Palkovics László kifejtette: a felvett 74 652 hallgató közül állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat, míg költségtérítéses formában 17 541-en tanulhatnak majd. Mind az általános, mind a keresztféléves eljárásban felvettek száma emelkedett.

Alap- és osztatlan képzésben a legtöbben (17,6 százalék) gazdaságtudományi képzésre kerültek be, ezt követi a műszaki terület (15,9 százalék), a pedagógusképzés (12,8 százalék) és az informatika (8,9 százalék).

Megjegyezte: agrár területen nem csökkent, de nem is nőtt a bekerült hallgatók száma, itt még sok feladat lesz, hogy az agrár szakmát máshogy pozícionálják. Kiemelte, hogy a természettudományos területen enyhe növekedés látható, és reményének adott hangot, hogy a jövőben induló programoknak köszönhetően ez tovább folytatódik majd.

Az államtitkár elmondta: bár az adott évben érettségizők száma évek óta csökken, ez az érettségiző felvettek számában nem jelentkezik, az konstansnak tekinthető.

Értékelése szerint azt, amit 2014 decemberében a felsőoktatási stratégiában megfogalmaztak a hallgatók számát, illetve a területeket illetően, az elmúlt két év visszaigazolta. A tavaly megindult tendenciák folytatódtak.

Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke közölte: a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az ELTE, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ. A második és harmadik helyen csere történt tavalyhoz képest - jelezte. Negyedik helyen a Debreceni Egyetem áll, utána a Pécsi Tudományegyetem jön.

Közlése szerint az első helyre felvettek száma idén 48,4 százalék volt, ami azt mutatja, hogy kiemelt a jelentősége annak, ki melyik szakot jelöli meg elsőként. Az összes jelentkező 67,1 százaléka bekerült valamelyik intézménybe.

Az átlagpontszám a Műegyetem mechatronikai mérnök képzésén 474 volt, Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatási 456, nemzetközi biztonság és védelempolitika szakán 456 volt.

A legtöbb jelentkezőt felvett képzés a mérnökinformatikus, a gépészmérnöki és a programtervező informatikus volt, amelyet a villamosmérnöki és általános orvosi képzés követett.

Az informatikai terület iránt a munkaerő piaci érdeknek megfelelően nőtt a érdeklődés- jegyezte meg.

A 41 központi ponthatárról szólva kiemelte: érdemben nőtt az első helyen jelentkezők száma, ahogyan a felvetteké is magasabb mint tavaly. Ezen szakok esetében magasabb a bekerült hallgatók száma az informatika, a műszaki és a természettudományos területen egyaránt.

Maruzsa Zoltán elmondta: mesterképzésen 22 ezer volt a jelentkezők száma, ebből közel 13. 200-an kerültek be. A felvettek száma némileg kisebb, mint tavaly, aminek oka az, hogy a hallgatói létszám - demográfiai okok miatt - évek óta csökken.

A legtöbb jelentkezőt felvett intézmény az ELTE, a BME, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem voltak.

Képzési területenként nézve a bölcsészettudomány, gazdaságtudományok, műszaki áll az első három helyen. A legtöbb jelentkezőt felvett szak a pszichológia, vezetés és szervezés, nemzetközi tanulmányok voltak.

A tanárképzésről szólva az OH-elnök kiemelte: mesterképzésben némileg kevesebben tanulnak majd, de ők azok, akik még az alapképzésen indultak. Mivel a rendszer átállt az osztatlan képzésre, itt már nőtt a felvettek aránya. Ezt ösztönzik is, mert a köznevelés átalakításának kulcsa a jól képzett pedagógus - mutatott rá az elnök.

A duális képzésben öt területen komoly növekedés történt a jelentkezések és a felvettek számát tekintve is. Maruzsa Zoltán jelezte, közösségi képzőközpontok Hatvanban, Kisvárdán, Siófokon fogadnak hallgatókat. Sümegen olyan alacsonyak voltak a jelentkezői számok, hogy nem indul el a képzés - közölte az OH elnöke.

Elmondta még, a besorolási döntésekre augusztus 5-ig teszik közzé a felvi.hu oldalon, jogorvoslatra 15 napon belül, az OH-hoz benyújtva írásban, a miniszternek címezve van lehetőség.

Ezeket egyenként megvizsgálják, a jogorvoslat azonban nem hiánypótlás - hívta fel a figyelmet.

Akit nem vettek fel, azoknak a pótfelvételit július 28-án hirdetik meg. A jelentkezési határidő augusztus 7-e, a ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra. A pótfelvételi során egyetlen helyre, kizárólag elektronikus úton lehet kérelmet beadni, és költségtérítéses helyek állnak rendelkezésre.

Kivételt ez alól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és magyar intézmények határon túli képzései jelentenek - közölte az OH elnöke.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×