eur:
394.38
usd:
370.2
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Futóverseny és Formula 1 – korlátozások lesznek a hétvégén

Futóverseny miatt változik a forgalmi rend a hétvégén Budapesten. Mogyoródon és környékén Formula 1-es Magyar Nagydíj miatt számítanak megnövekedett forgalomra hétvégén.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint szombatról vasárnapra virradóra éjjel futóversenyt rendeznek a Várkert Bazár környékén és a Budai alsó rakparton, ezért erre az időszakra lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, valamint szombaton késő este háromnegyed 10-től háromnegyed 11-ig a Palota utat a Dísz tér és a Váralja utca között.

A BKK azt is közölte, hogy a forgalomkorlátozások miatt a 19-es villamos is egész nap módosított útvonalon jár: a Lukács fürdő megálló után a Széll Kálmán téren és a Krisztina körúton át a 17-es, majd az 56A villamos útvonalán éri el a Rudas Gyógyfürdő végállomást.

Budapesten a szombati futóverseny a 16-os busz közlekedését is érinti, vagyis nem megszokott módon lehet feljutni a Budai Várba. A 16-os busz szombat késő este rövidített, a 16A járattal egyező útvonalon a Széll Kálmán tér és a Dísz tér között jár. Ezért ebben az időszakban a Budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől, vagy 22 óráig a Clark Ádám térről a siklóval érhető el – közölte a BKK.

A hétvégi Formula 1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt Mogyoródon és környékén is lesznek jelentősebb forgalmi változások.

A futamot több mint ezer rendőr biztosítja - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„Több ezer gépjármű érkezik négy nap alatt Mogyoródra, illetve a versenypálya környéki parkolókba. A versenypálya körüli, oda vezető utak a verseny minden napján, csütörtöktől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben. Az itt szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja” - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

A futamok ideje alatt a környéken változik a forgalmi rend is – tette hozzá a szóvivő.

„Szombaton és vasárnap az időmérő edzés, illetve a futam előtt a versenypálya, illetve a parkolók felé vezető utak lesznek egyirányúak, amikor pedig vége van a rendezvényeknek, akkor a kifelé vezető utakat egyirányúsítja a rendőrség. Táblák is jelzi, hogy kinek milyen parkolójegye van, és melyik úton érheti el a legkönnyebben azt a helyet, ahol meg tud állni az autójával” - ismertette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×