eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tarlós: "ebbe az utcába biztosan nem megyek be"

A főváros biztosan nem fogja kezdeményezni a behajtási díj bevezetését kizáró jogszabály módosítását, háttérszámításokat azonban végzett arról - mondta a főpolgármester.

Tarlós István az esetleges jogszabály-módosításról azt mondta: "ebbe az utcába biztosan nem megyek be".

A számításokat egyfajta műhelymunkaként jellemezte, kifejtve: a város közigazgatási határán belül 5 ezer forint lenne az éves matrica, míg egy belső pesti és budai zónában - a törvényi díjmentességet élvezőkön és az ott lakókon kívül - használatonként 700 forint lenne a díjtétel.

A bevezetés egy év alatt, 750 millió és 1 milliárd forint közötti összegből valósítható meg, az éves bevétel 10 milliárd forint lehetne - ismertette a főpolgármester.

A 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja még kérdéses, az időtartam azonban változatlan - közölte Tarlós István, hozzátéve: lehet, hogy nem lesz időveszteség.

A városvezető azt is megfogalmazta, hogy ha az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végrehajtani a beruházást, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 137,5 milliárd forintos uniós forrást más projektek beruházására fordíthassa a főváros. Hozzátette: a kérdés azért merült fel, mert elképzelhető, hogy az unió megtérülő beruházásként kezeli a rekonstrukciót és más finanszírozási feltételeket szab.

A pótlóbuszokra vonatkozóan azt mondta, kezdettől azt képviselték, hogy akkor tudnak a nemzetgazdasági érdekekre figyelemmel lenni, ha a legolcsóbb ajánlat és a szolgáltatás közötti különbséget a kormány fizeti. "Aki rendeli a zenét, az fizet" - jellemezte a helyzetet.

Kitért arra is, hogy használt buszok időleges forgalomba állításával, a várakozási idő csökkentésével és a Volán bevonásával is el lehet kerülni a csúszást. Tarlós István ugyanakkor azt is megjegyezte: "erősen reméli", hogy produkálnak olyan szolgáltatót, amely magyar buszokkal szolgáltat. Ha létezik ilyen, akkor az miért nem indult el az őszi nyílt tenderen? - vetette fel.

A Déli pályaudvarra vonatkozóan úgy foglalt állást: a kormány ötlete "nem ördögtől való", de megítélése szerint megoldhatatlan, ugyanis Kelenföldön - a 4-es metró beruházásához kapcsolódó nyolc vágánypár átadása miatt - nincs lehetőség érdemi bővítésre. Értékelése szerint a fejpályaudvaroknak több a hátrányuk, mint az előnyük, rövid távon azonban kockázatos a Déli pályaudvar kiváltása. Ott hiába tudnak üzemi területeket átadni, tíz vágánypárnak meg kell maradnia - közölte.

A főpolgármester azt is kijelentette: a főváros biztosan nem fogja kezdeményezni a behajtási díj bevezetését kizáró jogszabály módosítását, háttérszámításokat azonban végzett arról. Tarlós István az esetleges jogszabály-módosításról azt mondta: "ebbe az utcába biztosan nem megyek be".

A számításokat egyfajta műhelymunkaként jellemezte, kifejtve: a város közigazgatási határán belül 5 ezer forint lenne az éves matrica, míg egy belső pesti és budai zónában - a törvényi díjmentességet élvezőkön és az ott lakókon kívül - használatonként 700 forint lenne a díjtétel.

A belső zónába a pesti oldalon a Margit híd, Szent István körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Múzeum körút és Vámház körút által határolt terület, Budán pedig az Erzsébet hídtól a Lánchíd utca, Alagút utca, Attila út, Csalogány utca, Bem rakpart és Margit híd által határolt terület tartozna. Díjmentes lenne a két rakpart, továbbá a Kossuth Lajos utca és az Erzsébet híd.

A bevezetés egy év alatt - 2017 végére - 750 millió és 1 milliárd forint közötti összegből valósítható meg, az éves bevétel 10 milliárd forint lehetne - ismertette a főpolgármester.

Azt is tudatta: ettől függetlenül is tovább kell bővíteni az őrzött P+R parkolók számát, 2016 végére váratóan 3500-3600 férőhely áll rendelkezésre Budapesten.

Tarlós István kérdésre azt is elmondta: nincs terítéken, hogy a Szabadság hidat végleg lezárják a közúti forgalom elől.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×