eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nézőpont: még mindig több a baloldali, mint jobbikos

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a teljes felnőtt népességen belül még mindig nagyobb a baloldali pártok aránya, mint a Jobbiké.

Az intézet Heti Válasz számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a pártok támogatottságát nézve a teljes felnőtt népességen belül nincsenek az előző hónaphoz képest érdemi változások: a Fidesz-KDNP 28, a Jobbik 13, az MSZP 8, a DK 7, az LMP 4, az Együtt és a PM pedig 1-1 százalékos támogatottsággal bír. Ez azt jelenti, hogy az egykori baloldali összefogásban részt vevő pártok, vagyis az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, és a Párbeszéd Magyarországért támogatottsága együttesen még mindig nagyobb (17 százalék), mint a Jobbik-tábor.

A Nézőpont felmérése szerint a legvalószínűbb listás eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik 24, az MSZP 11, a DK 10, az LMP 7, az Együtt 2, míg a PM tábora 1 százalékos. Ezen a bázison a Jobbik-baloldal párharc kiegyenlített, de elsősorban a baloldali szimpatizánsok rendkívüli passzivitása miatt - írta összegzésében az kutatóintézet.

A 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív telefonos közvélemény-kutatás 2016. június 17-19. között készült 1000 fő megkérdezésével.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×