eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Távozik a parlamentből Novák Előd

Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd. A politikus ezt maga közölte hétfőn az MTI-vel, miután a párt képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott személyéről. Novák Előd úgy nyilatkozott, hogy szerdai hatállyal adja vissza mandátumát. A párt szóvivője eközben bejelentette: a politikust titkos szavazáson kizárták a frakcióból.

Novák Előd a Facebook-oldalán úgy indokolt: esküjéhez híven visszaadja a megbízatását, mert Vona Gábor pártelnök arról tájékoztatta, hogy kezdeményezésére az új pártelnökség lemondásra szólítja fel.

"Bár a sajnos ki nem tárgyalt programvitákat szabad akaratomból lezártnak nyilvánítottam a kongresszus után, és a Jobbik új elnökségét legitimként elfogadva kívántam nekik sok sikert a következő két évre, de Vona Gábor szükségét érezte, hogy a frakcióból is kizárasson, amit ma számomra meglepetésszerűen keresztül is vitt, miután ennek érdekében egyesével megkereste a frakció tagjait" - írta a politikus, aki inkorrektnek és durva szankciónak minősítette a lépést és sérelmezte, hogy a pártelnök úgy választtatta meg magát, hogy "látszólag csak más feladatot" szán neki.

Novák Előd köszönetet mondott a tagság jelöltállításon tanúsított kiállásáért, továbbá a választók és a párt korábbi testületeinek bizalmáért.

Azt is írta: bár Vona Gábor kritizálta és megkérdőjelezte alelnökjelölti programját, tételesen nem tudja cáfolni senki annak állításait. "Fenntartom, hogy e tagságnak írt alelnökjelölti szándéknyilatkozatomnak sajnos minden mondata helytálló, azok valóságtartalmáért vállalom a felelősséget (a szándéknyilatkozatomról "hírt" adó hazugságokért viszont nem), érzelmeimet kordában tartva, de elveinkhez ragaszkodva írtam, szégyellni nem nekem kell érte magamat, az én lelkiismeretem tiszta" - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a tisztújító kongresszus után annak jegyében készült folytatni munkáját, hogy nemcsak új szavazókat kell megnyerni, hanem a régieket is meg kell őrizni. Ugyancsak célja volt, hogy a párt demográfia szakpolitikusaként dolgozzon - tette hozzá, jelezve: hiába ajánlotta fel egy évi jövedelmét is arra, hogy létrejöhessen a párt egy jótékonysági szervezete.

A Jobbik első alapszervezetének alapítója azt is rögzítette: választókerületi elnökként tovább folytatja munkáját a XI. kerületben, s ha nem zárják ki, egyszerű tagként, aktivistaként szeretne tovább dolgozni "a gyermekének tekintett Jobbikért". Hozzátette: alapvető erkölcsi kötelességének tartja, hogy ne hagyja el a pártot, hanem legjobb tudásával segítse fejlődését, és erre buzdítsa a rendkívül nehéz helyzetbe hozott feleségét, Dúró Dórát és tagtársait is.

Novák Előd a Jobbik parlamentbe jutása, 2010. május 14. óta tagja az Országgyűlésnek; a párt alelnöki tisztségét 2009. október 24-től töltötte be a 2016. május 29-én tartott kongresszusig.

 A Jobbik képviselőcsoportja titkos szavazás során hétfőn kizárta Novák Elődöt a párt parlamenti frakciójából - jelentette be eközben Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője sajtótájékoztatón elmondta, hogy döntésüket 18 igen, négy nem és kettő tartózkodás mellett hozták meg.

Vona Gábor pártelnök hétfőn jelezte, hogy a szerdai elnökségi ülésen kezdeményezni fogja, hívják vissza mandátumából Novák Elődöt - ismertette Mirkóczki Ádám.

Hangsúlyozta, hogy erre a jobbikos képviselők Szent Koronára tett esküje ad lehetőséget. A pártelnök a hétfői frakcióülésen egyúttal arra kérte a képviselőcsoport tagjait, hogy tartsanak bizalmi szavazást a képviselő ellen. A szavazás előtt másfél órás vitát tartottak, ahol mindenkinek, Vona Gábornak és Novák Elődnek is lehetősége volt elmondani véleményét - tette hozzá a szóvivő.

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy Novák Előd a döntéssel nem értett egyet, de "méltósággal" elfogadta azt, és megerősítette korábbi kijelentését, hogy ha az országos elnökség kétharmados többséggel visszahívja mandátumából, akkor azt visszaadja. A szóvivő megjegyezte, hogy a kizáráshoz egyszerű többség is elegendő lett volna és még csak titkos szavazást sem kellett volna tartani.

A politikus úgy fogalmazott: minderre azért volt szükség, mert Novák Előd a Jobbik tisztújító kongresszusát megelőzően olyan szándéknyilatkozatot írt, amelyik alapjaiban rengette meg a frakción és a pártvezetésen belül a belé vetett bizalmat.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a képviselő felesége, a szintén a Jobbikban politizáló Dúró Dóra esetében "mindannyian megértjük, hogy az ő helyzete jelenleg és főleg emberileg" rendkívül nehéz, de a bizalmi szavazás nem róla szólt. Hozzátette, úgy gondolja, hogy a következő napokban várhatóan Dúró Dóra is "végig fog gondolni mindent", de nem tudja, hogy mikor és milyen döntést fog hozni, ezért a nevében "sem állítani, sem találgatni" nem akart.

Egy másik felvetésre Mirkóczki Ádám közölte: a pártból egyedül az etikai bizottság zárhatná ki a politikust, de Novák Előd ellen nem indult etikai eljárás.

A Jobbik egyelőre nem foglalkozott azzal, hogy ki tölti be a politikus országgyűlési helyét. Szerdán tartanak elnökségi ülést, és amennyiben azon Novák Előd visszaadja mandátumát, akkor az egy későbbi ülés tárgya lesz, hogy ki kapja meg a megüresedett helyet - ismertette a várható lépéseket.

Mirkóczki Ádám azt is kijelentette: biztos benne, hogy Vona Gábor nem "egy este alatt hozta meg ezt a döntést", hanem alaposan végiggondolta azt. Azt viszont kategorikusan leszögezte, hogy senki másnak a kizárása nem került szóba.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×