eur:
393.74
usd:
365.01
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Orbán: az európai vezetők szembekerültek a népükkel

Orbán: az európai vezetők szembekerültek a népükkel

Az európai vezetők szembekerültek a népükkel migránsügyben, ezért teljesen felül kell vizsgálniuk eddigi politikájukat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő szerint "akárhogy is finanszírozza a civil szervezeteket Soros György, akárhogy próbál bemenni a médiába a magyar milliárdos a pénzével, és hangulatot kelteni", az igazság az, hogy a nyugati kormányok menekültügyi politikáját a saját népük erőteljesen, növekvő számban és növekvő erővel ellenzi.

Mivel Európa a demokráciára épül, ebből előbb-utóbb baj lesz, "ezt a vihar előtti csendet, feszültséget érzi mindenki" - mondta, hozzátéve: olyat még nem látott, hogy a népnek kellene megváltoztatnia az álláspontját egy ilyen fontos ügyben. Ezért szerinte az európai vezetőknek kell teljes egészében felülvizsgálniuk eddig folytatott politikájukat.

Orbán Viktor megerősítette azt is, hogy a kormány be akarja zárni a bicskei befogadóállomást, erre készült egy akcióterv is, de ez nem megy egyik napról a másikra.

A miniszterelnök azt is jelezte, hogy az eddig befejezetlen döntések lezárásával akar belevágni a négyéves kormányzati ciklus második felébe.

Orbán Viktor elmondta: azt az elvárást fogalmazta meg a minisztereinek, hogy az elmúlt két évben megkezdett, de végig nem vitt, elhatározott, de aztán végre nem hajtott, a viták miatt "akaratunk ellenére" módosult összes korábbi döntést vegyék elő, és még a kormányzati ciklus első felében zárják le.

"Ne vigyünk át magunkkal rágógumiszerűen nyúló ügyeket a ciklus első feléből a következő két évbe", hogy akkor a jövővel lehessen foglalkozni - fogalmazott a kormányfő.

Ez egy nagy feladat - folytatta -, ezért sok kormányülés lesz a következő hetekben, egyenként veszik végig ezeket a döntéseket, és a kabinet úgy vág bele a négyéves ciklus második felébe, hogy "minden ügyet, amit megnyitottunk, le is zárunk".

Orbán Viktor példaként arról beszélt, hogy a nagy rendszereket bár átalakították, egyes részeikben a viták miatt elmaradtak a végrehajtással. Az oktatást megemlítve azt mondta, hogy a terület átszervezése megtörtént, ám a tárgyalássorozatokon tető alá hozott megállapodásokkal korrigálni kell a korábbi döntéseket.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

Te is 8-tól 5-ig dolgozol? Könnyen lehet, hogy ez nagy gond

A távmunka és a rugalmas munkavégzés egyre szélesebb körű elterjedésével egy új kifejezés, a chronoworking is megjelent a munka világában, ami lényegében azt írja le, hogy az adott munkavállaló – amennyiben lehetősége van rá – munkaidejét a bioritmusához igazítja (legyen szó korán kelő pacsirtákról vagy éjszakai baglyokról), vagyis olyan napszakban dolgozik, amikor energiaszintje és koncentrációs képessége arra a legmegfelelőbb. A chronoworking lehetőségének biztosítása a munkáltatónak is megéri, hiszen a bioritmusának legjobban megfelelő időszakban dolgozó munkavállaló produktívabban látja el feladatát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×