eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Lázár a lefejezett panelekből kertvárosokba költöztetné a lakókat

Az összes lakó kiköltöztetése nélkül nem lehet biztonságosan visszabontani a tízemeletes panelházak felső öt emeletét - reagált Lázár János miniszter ötletére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László felhívta a figyelmet arra, hogy olyan épületekről is beszélünk, amelyeket az állam felújíttatott.

Állami támogatást adna a panelházakban élőknek a kertes övezetekbe költözéshez a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a hódmezővásárhelyi rádióban felvetett javaslatáról a kormányinfón azt mondta: az 5-8-10 emeletes házakban élőknek komoly életminőségbeli romlást okozott az utóbbi évek forró nyara. Kijelentette: a magasházakban élők problémáira nincs jó műszaki megoldás, mert az épületek elérték a 30-40 éves műszaki életciklusukat, ezért szerinte a tízemeletes épületeket vissza kellene bontani.

„Ma Magyarországon 4,3 millió lakóingatlan van, körülbelül 800 ezer az olyan lakás, amely különböző paneltechnológiákkal épült. Ezeknek nagyjából ötödét energiatakarékos módon felújították” - emelte ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

Koji László hozzátette: „nem az élettartamukkal, hanem a hőszigetelésükkel és az energiafelhasználásukkal volt probléma, energiafalók voltak. A panelprogram lehetővé tette, hogy a nyílászárók, az épületgépészet cseréjével, hőszigeteléssel sokkal kevesebb energiafelhasználással olcsóbban lehet ezekben a lakásokban élni”

Nyáron viszont nagyon meleg van, az itt élők gyakran nem tudják megfizetni a légkondicionálás költségeit. Lázár János, németországi példák alapján született ötlete az, hogy az állam nyújtson támogatást a panelházakban élőknek ahhoz, hogy kertes házba költözhessenek, az épületeket pedig bontsák vissza. Egy tízemeletes házból így három-, ötemeletes lenne. Arra a kérdésre, hogy ez egyáltalán technikailag megvalósítható, az ÉVOSZ elnöke úgy válaszolt: „Németországban sem volt ez tömeges, mert nagyon sokba kerül Kérdés, hogy ki viseli ennek a költségét. Mi minden olyan ötletre nyitottak vagyunk, ami a meglévő lakásállományt élhetőbbé próbálja tenni. Megítélésem szerint a panelépületeknek a biztonságos visszabontása és magastetővel való ellátása és felújítása csak akkor történhet, ha építési területté nyilvánítják és nincsenek benne lakók ” - fűzte hozzá Koji László.

A támogatási összeg felbecsülésére vonatkozó kérdésre az elnök azt válaszolta: „nem hiszem, hogy a miniszter így gondolta, nem is érdemes ezt saccolgatni. Az ÉVOSZ arra tett javaslatot, és várja ennek végiggondolását, hogy a meglévő lakások felújítására kapjon kedvezményt a lakosság, akár német mintára, forgalmi adó visszatérítési lehetőséget lehetne bevezetni a panelépületek visszabontása helyett” - hangsúlyozta Koji László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×