eur:
393.77
usd:
365.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Húsvéti programokkal indul a szezon a Fertőrákosi Kőfejtőben

Húsvétvasárnap indul a turisztikai szezon a felújított Fertőrákosi Kőfejtőben. Az ünnepek idején elsősorban családi programokkal várják a látogatókat - tájékoztatta a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.

Horváth Zoltánné felidézte, hogy a mintegy kétmilliárd forintból felújított Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház tavaly nyáron nyílt meg újra a közönség előtt. A rekonstrukció részeként létrehoztak többek között egy témaparkot, amely a 15 millió évvel ezelőtti miocén korszakot, a fertőrákosi mészkő kialakulását mutatja be tárolók és multimédiás eszközök segítségével. Továbbá létesítettek egy tanösvényt is, ahol a Fertő-táj élővilága, illetve a barlang kőbányászati, kőzettani és őslénytani múltja ismerhető meg. A témaparkot és a tanösvényt tavaly több mint 25 ezren tekintették meg - tette hozzá.

Az idei szezon március 27-én indul a kőfejtőben. Húsvétvasárnap délelőtt 10 órától szabadtéri játékokkal várják a gyerekeket, lesz például tojáskeresés a tanösvényen, illetve rajzolás és célba dobás. A feladatokat teljesítők között színházi belépőket, látogatói jegyeket és tárgynyereményeket sorsolnak ki. Húsvéthétfőn a locsolóvers-szavalókat jutalmazzák, 14 órától pedig rendhagyó tárlatvezetés indul a kőfejtő munkatársainak vezetésével Barlangoló címmel - sorolta az ügyvezető, hozzáfűzve, hogy Barlangoló ezután rendszeresen, minden hónapban lesz, de az érdeklődőknek előzetesen be kell majd jelentkezni a programra.

Horváth Zoltánné kitért arra is, hogy a Fertőrákosi Barlangszínházban június 17-én Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operájával kezdődik a színházi szezon. A kőfejtő idén október 22-ig tart majd nyitva.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×