eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Előzetesbe kerülhet a kiskunhalasi lövöldöző

Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - közölte a főügyészség pénteken.

A férfi szerdán nem sokkal 9 óra előtt jelent meg Kiskunhalason a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszer volt nála, amelyekhez nem volt engedélye.

A férfi a biztonságiakkal közölte, hogy a vezető ügyészt keresi, a biztonságiak pedig azt válaszolták neki, várnia kell. Ezután, amikor át akarták vizsgálni, a papírdobozból kivette a gépkarabélyt, az egyik biztonsági őrre fogta, és felszólította, hogy vezesse őt a vezető ügyészhez.

A biztonsági őr és a gyanúsított ekkor elindultak, ám egy bírósági alkalmazott közbelépése megakadályozta, hogy továbbhaladhassanak. Dulakodás alakult ki, ennek során dördültek el a lövések, a jelenlegi adatok szerint három. Végül az épületben más okból tartózkodó rendőrök segítségével sikerült az elkövetőt lefegyverezni.

A férfit emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, valamint kényszerítés bűntette gyanújával vették őrizetbe, előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×