eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ötödszörre indul útjára az Egri Csillag

A hétfő esti ünnepség keretében ötödik alkalommal "indítják útjára" az Egri Csillagot; a szimbolikus fénycsóvát Habis László egri polgármester (Fidesz-KDNP) "lövi fel" - közölték a szervezők a helyszínen, a Fúzió - Gál Tibor Pincészetben, ahol ezúttal 16 egri borász mutatja be 2015-ös évjáratú fehér cuvée-jét, az Egri Csillagot.

A házigazda Gál Tibor egri borász felidézte: az Egri Csillag megalkotásával egy olyan márka felépítése volt a cél, amely az Egri Borvidék kínálatát színesíti, hogy ne csupán a vörösborok, az Egri Bikavér jusson a borbarátok eszébe, hanem a fehérborok is. Kevesen tudják ugyanis, hogy 43 fehér szőlőfajtát termelnek a gazdák a borvidéken.

"Az elmúlt száz év egyik legkomolyabb ötlete volt az egri fehér cuvée, az Egri Csillag gondolata a borvidéken" - mondta.

Az ünnepségről elmondta: egri borászok úgy döntöttek, hogy ezeket az új borokat minden évben közösen, egy időben szeretnék megmutatni a közönségnek, egyszerre hozzák forgalomba. Ez a nap március 15-e, ám a hosszú hétvégére tekintettel ebben az évben ezt az időpontot pár órával előrehozták.

A borászok döntése értelmében - a város "borút-jellegét" erősítve, hagyományteremtő módon - idén először már egy pincészetnél, a Fúzióban történik a fellövés. A következő években pedig más-más borászatoknál "indítanák útjára" az Egri Csillagot.

A szakember felidézte: az Egri Csillag az Egri Bikavér fehér párja, készítését az egri borászok által meghatározott minőségi szabályrendszer foglalja
magába: a borban legalább négy szőlőfajtát kell házasítani, ezeknek minimum 50 százaléka Kárpát-medencei fajta kell hogy legyen és az illatos szőlőfajták aránya nem lehet több 30 százaléknál.

Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke arról beszélt, az egri az ország legdinamikusabban fejlődő borvidéke, amit mutat az is, hogy területe a rendszerváltás idején regisztrált 3000 hektárról mostanra 5600 hektárra nőtt. A következő években pedig további mintegy 300 hektárnyi szőlőterület rekonstrukciója is várható.

Azt is mondta: a fehérszőlők szerepe jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban: már több mint 1900 hektáron termelik.

Az elnök kitért arra is, hogy az Egri Csillag Fellövés és a hozzá kapcsolódó április végi Egri Csillag Ünnep immár az egyik legjelentősebb rendezvénye a borvidéknek.

Pál Sándor elmondta: a negyvennél több fehér szőlőfajta által biztosított sokszínűség a borvidék erősségévé vált, lehetővé teszi, hogy minden pincészet egyedi Egri Csillagot tudjon készíteni.

Felidézte: 2011-ben, az első évben mindössze 400 hektoliter Egri Csillagot minősítettek a termelők, 2015-ben 3400 hektolitert, idén március derekáig pedig már 3200 hektolitert. Ez az utóbbi mennyiség közel 500 ezer palack bort takar, így év végéig várhatóan elérik az egymillió palack Egri Csillagot. Ebből is látszik, hogy keresett termékről van szó - tette hozzá.

Ráki Csaba, az április 29. és május 1. között tartandó ötödik Egri Csillag Ünnep főszervezője közölte, hogy a rendezvénynek a megújult Dobó tér ad otthont. Mintegy húsz borász Egri Csillagát várják ide, jellemzően feltörekvő, fiatal zenekarok lépnek fel, illetve "streetfood"-ételeket is kínálnak majd.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×