eur:
393.85
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Inkábbb éves autópálya-matricát veszünk - lapszemle

A Magyar Idők arról számol be, hogy közel 18 milliárd forint pénzbírságot szabott ki tavaly a rendőrség a különféle közúti szabálysértések miatt. A Népszabadság arról közöl összeállítást, hogy hogyan vélekednek a balatonfűzfőiek a településen létesítendő lőszergyárról.

A Népszabadságnak Szájer József fideszes EP-képviselő azt nyilatkozta, hogy az alaptörvény és az uniós alapszerződés értelmében Magyarország nem adta át az Európai Uniónak azt a hatáskört, hogy kötelező kvóták szerint lehessen betelepíteni menekülteket az országba. A politikus hangsúlyozza, hogy a bel- és igazságügyi terület vegyes jogkör, és a menekültek befogadására a genfi konvenció sem kötelezi Magyarországot. Szájer József szerint ez szuverenitási kérdés, így a kormány kezdeményezése előtt nem lehet akadály.

A Magyar Idők arról számol be, hogy közel 18 milliárd forint pénzbírságot szabott ki tavaly a rendőrség a különféle közúti szabálysértések miatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság által közölt adatok alapján valamivel több mint 93 ezer esetben bírságoltak, egynegyedük a helyszíni bírság volt. Közlekedési szabálysértés miatt körülbelül 3,6 milliárdnyi büntetés megfizetésére kötelezték az utazókat. Tavaly egyébként180 ezer szabálysértési feljelentést regisztráltak, 36 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A Magyar Nemzet által megismert törvénytervezetből kiderül, hogy tovább szigorítják a jövedelempótló ellátásokra vonatkozó feltételeket. Az előterjesztés szerint a korábbinál több esetben követelhetik vissza a hatóságok a felvett ellátást, és akár a munkanélküli- segélyből is levonhatják a tartozást, ha hatóságok úgy látják, hogy az érintett akadályozza a felülvizsgálatot.

A Népszabadság arról közöl összeállítást, hogy hogyan vélekednek a balatonfűzfőiek a településen létesítendő lőszergyárról. Balatonfűzfőn 1923 óta készítenek robbanóanyagot különböző technikával. Az Európai Unió által is támogatott jelenlegi program keretében a MIL-Exim megvásárolta a 2010-ben felszámolás alá került Rexplo 21 Lőpor Kft.-t. Az újjáalakult cég jórészt családi vállalkozásnak tekinthető, és a tervek szerint 3 év alatt jelentősen felfuttatná a termelést.


A Magyar Idők arról számol be, hogy jelentős állami forrásokhoz jutott egy olyan cég, amelynek ügyvezető igazgatója és vezető elemzője az utóbbi időben a kormány erős bírálatával hívta fel magára a figyelmet. A lap szerint a cég közel 200 millió forint értékben kapott megbízásokat az Oktatási Hivataltól és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől 2011 óta kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeket, összegző elemzésekre, képzések kidolgozására. Az ügy érdekessége, hogy a cég vezető elemzője a tiltakozók által szervezett Civil Közoktatási Platform egyik emblematikus alakja.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy közel ötszáz egykori állambiztonsági funkcionárius pályaképe vált elérhetővé Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján. A rendszerváltás után huszonhat évet kellett várni arra, hogy az egypárti diktatúra 1956 utáni vezetőiről, a megtorlások levezénylőiről adatbázis készüljön. Már közel ötszáz név szerepel a listán, amelyre hamarosan olyan bírák és ügyészek nevei is felkerülnek, akik részt vettek a forradalom utáni megtorlásokban.

A Portfolio arról számol be, hogy 1,6 milliárdos a Google franciaországi tartozása. Google vezérigazgatója, Párizsban találkozott Emmanuel Macron francia gazdasági miniszterrel, rövidesen azután, hogy egy egyszerűbb globális adózási rendszerért kezdett el lobbizni. A Reuters szerint a találkozó oka az volt, hogy a francia kormány 1,6 milliárd euró adót akar behajtani a technológiai cégen.

A Napi.hu szerint a magyarországi autósok levonták a következtetést a 2015-ös "tesztidőszak" tapasztalataiból. A 2016. januári adatok alapján ugyanis egyértelmű eltolódás látszik az éves matricák irányába. Bővebbet erről az Üzleti Reggeli 9 óra után kezdődő műsorában hallhatnak.

A Pénzcentrum.hu-ról megtudhatják, hogy melyik a leggyakrabban hamisított bankjegy Magyarországon. De beszámol arról is, hogy több héten keresztül élt hamis 100 eurósokból az a két férfi, akiket február közepén fogott el a rendőrség. Akkor buktak le, amikor egy érdi üzletben szeszes italt próbáltak vásárolni a pénzből. Ha valaki olyan bankjegyet és érmét talál, amelynek valódiságával kapcsolatban a legcsekélyebb kétség is felmerül, szakértői vizsgálatra valamely banknak, a postának vagy a Magyar Nemzeti Banknak kell átadni. Itthon egyébként elsősorban a forintot, ezen belül is a 10 ezer forintost hamisítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×