eur:
394.11
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Áder János: a szabadság megannyi kevésbé ismert hősnek köszönhető

Az, hogy ma szabadságban, függetlenségben, demokráciában élhetünk, nem a rendszerváltoztatást előkészítő politikusoknak, hanem nemzetünk megannyi kevéssé ismert hősének köszönhető - fogalmazott Áder János csütörtökön Békéssámsonban, amikor a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából mondott beszédet.

Az államfő arra a húsz békéssámsoni fiatalra utalt, akik Annus István vezetésével 1951-ben úgy döntöttek, hogy Magyar Ellenállási Mozgalom néven titkos szervezetet alapítanak a kommunizmus ellenni harc jegyében, és akiket megtorlásul összesen 186 év börtönbüntetéssel sújtottak.

A köztársasági elnök róluk emlékezett meg mint "nemzetünk megannyi kevéssé ismert" hőséről és azokról az édesanyákról, édesapákról, "akik nemzedékről nemzedékre őrizték meg és adták tovább mindazt, amit hazafiságnak, a szülőföld szeretetének, önbecsülésnek, magyarságnak hívnak".

Úgy fogalmazott a röplapokat író és azokon a szabadság eszméjét terjesztő ellenállókról: a békéssámsoni fiatalok - akik "fiatal felnőttként a saját bőrükön érezték, milyen jövőt rejt számukra a gátlástalanul kiépülő pártállami diktatúra" - nem tudták szótlanul tűrni, hogy az embereket megalázzák, sorsukat megnyomorítsák, földjüket, javaikat, egész életüket elrabolják.

A köztársasági elnök szerint a békéssámsoni fiatalok ellenállásában ugyanaz "az elemi szabadságvágy jelent meg, ami 1956 októberére világot rengető gyúanyaggá vált".

Ünnepi beszédében Áder János emlékeztetett arra, hogy a kommunista rendszereknek csaknem százmillió áldozata volt a világon, Magyarországon is emberek tízezreit internálták a kommunista hatalomátvételt követő néhány év alatt, és százezrekkel szemben indítottak büntetőeljárást. "Emberek millióinak az életét tették tönkre" - fogalmazott.

Az államfő kifejtette, 1991. február 25-én - napra pontosan 44 évvel azután, hogy Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát elhurcolták - Budapesten aláírták a Varsói Szerződés felmondásáról szóló szerződést. "Ezen a napon teljesült be a békéssámsoni fiataloknak, '56 hőseinek és Magyarország minden szabadságszerető polgárának az álma: Magyarország újra független, szabad ország lett" - mondta, hozzátéve: ezen a napon hullott le a kommunizmus utolsó béklyója Magyarországról.

Beszéde végén Áder János köszöntötte a békéssámsoni mozgalom két életben lévő, és a megemlékezésen személyesen is részt vevő tagját, Arany-Tóth Ferencet és Tóth Józsefet, "akik emberi kiállásukkal mutattak példát" arra, mit jelent az, hogy "a haza minden előtt".

A tizenkét év börtönbüntetésre ítélt Arany-Tóth Ferenc, mozgalmi nevén "Bozambó" elmondta: az 50-es évek elejére a tervgazdálkodás, a Rákosi-rezsim intézkedései súlyos helyzetbe sodorták az országot, különösen a vidéket. "A nyílt lázadás rituális öngyilkosság lett volna" - fogalmazott. Ehelyett röplapokat kezdtek gyártani, először kézzel, majd házilag eszkábáltak egy stencilgépet. Elmondta: bár az 1963-as amnesztia során kiszabadultak a börtönből, az 1990-es rendszerváltozás hozott megnyugvást számukra. "A teljes erkölcsi elismerés most jött el. Most ért minket utol a történelem" - zárta visszaemlékezését.

Áder János az ünnepi műsor előtt Zámbori Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester és a békéssámsoni Magyar Ellenállási Mozgalom még két életben lévő tagja, Arany-Tóth Ferenc és a hat évet kapott Tóth József társaságában tekintette meg a Szabadság Házában berendezett kiállítást a helyi ellenálló csoport történetéről.

A megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott emlékév első eseménye.

Az ünnepségen felléptek a Magyar Állami Népi Együttes és a Szegedi Nemzeti Színház művészei.

A nap folyamán Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök emlékező szentmisét celebrált a múlt év tavaszán felavatott békéssámsoni Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×