eur:
394.35
usd:
369.99
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Bővül az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer - lapszemle

A kereskedelem újabb területére terjesztheti ki a kormány az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert - tudta meg a Magyar Idők. Elsõsorban nem a multinacionális cégek miatt alacsonyak a magyar bérek, és a nyugat-európai gazdasághoz való felzárkózásunk nehézségeinek sem külsõ okai vannak - mondta a Magyar Nemzetnek Mellár Tamás.

"Költözzön el, akkor nem találhatják meg" - a Népszabadság szerint ezt válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla ügyintézője Balogh Vince kérdésére, akit társával együtt 2005-ben pénzszállítóként megtámadott egy rablóbanda, majd személyes adatait a bírósági eljárás közben tisztázatlan körülmények között a Fővárosi Ítélőtábla kiadta a gyanúsítottaknak. Mindez azt követően derült ki, hogy a férfi levelet kapott a börtönből, egyik korábbi támadójától.

Elsősorban nem a multinacionális cégek miatt alacsonyak a magyar bérek, és a nyugat-európai gazdasághoz való felzárkózásunk nehézségeinek sem külső okai vannak - mondta a Magyar Nemzetnek Mellár Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke, a pécsi egyetem tanára úgy látja, hogy a legfőbb probléma az alacsony termelékenység és a források rossz hatásfokú felhasználása.

A kereskedelem újabb területére terjesztheti ki a kormány az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert - tudta meg a Magyar Idők. A szaktárca jelenleg azt vizsgálja, hogyan és mely termékekre terjessze ki a más termékek esetében már bevált szisztémát. A lap úgy tudja, hogy szigorú hatósági ellenőrzés alá vonhatják a műszaki cikkek adócsalástól korántsem mentes kereskedelmét, tehát a mobiltelefon- és a számítástechnikai alkatrészek is bekerülhetnek a rendszerbe.

Rengetegen érdeklődnek a bankoknál a családi otthonteremtési kedvezmény új lehetőségeiről, de a jogszabályváltozások, illetve az új építésű lakások kis száma miatt egyelőre kevesen igényelték a támogatást - írja a Magyar Idők. Eddig a banki adatok alapján főként a már háromgyerekes családok érdeklődnek a lehetőség iránt, elsősorban a háromgyerekeseknek szánt új lakáshoz adható 10 plusz 10 milliós lehetőségről.

A Magyar Nemzet szerint az ENSZ tekintélyét is veszélyeztetheti, ha feloldják a világszervezet 1956-os iratainak titkosítását, ahogy azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten New Yorkban kérte. A lap értesülései alapján ugyanis a magyar forradalommal kapcsolatban már csak egy iratcsoport maradt titkos, a magyar forradalmárok és menekültek mellett kiálló dán diplomatával, Povl Bang-Jensennel és titokzatos halálának körülményeivel foglalkozó dokumentumok.

A Népszabadság arról ír, hogy újabb tanúkat hallgattak meg a selypi azbesztszennyezéssel kapcsolatos perben. Az eljárás, amelyben nyolc ember perli az államot, januárban kezdődött. Az érintettek lakóhelye mellet üzemelő cementgyár évtizedeken át szennyezte a levegőt azbeszttel, a környék lakói pedig álláspontjuk szerint emiatt kaphattak rákot.

A cseh kormány becslései szerint a 2007 és 2013 közötti uniós ciklusra járó támogatások mintegy 6 százalékát nem tudták lehívni, így mintegy 40 milliárd cseh koronát, azaz nagyjából 1,4 milliárd eurót vesztettek el - közli a Portfolio a Sociéte Generale elemzőire hivatkozva. A portál szerint ennek fényében, régiós összevetésben még inkább kedvező lehet majd a végső magyar eredmény.

Kizárólag ázsiai és európai országok vannak annak a listának az elején, amelyben egészségügyi helyzetük alapján rangsorolták az országokat - olvasható a pénzcentrum.hu-n. Az első három Szingapúr, Olaszország és Ausztrália, az észak-és latin-amerikai országok kissé leszerepeltek, Magyarország pedig az 54. helyet szerezte meg.

A szakdolgozók bérét növelné legelőször és a lakosság egészségi állapota alapján osztaná újra a kapacitásokat Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár - közli a napi.hu. A lapnak adott interjúban a politikus arról is beszélt, hogy a sebészeti ügyeletet nem vállaló budapesti kórházakból nappali kórház lehet, a jövő egészségügyében pedig az államtitkár az "ügy" helyett a "törődésre" helyezné a hangsúlyt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×