eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A közösségi szálló bezárását kéri Balassagyarmat önkormányzata

A balassagyarmati közösségi szálló kihasználtsága olyan mértékben csökkent, hogy működése gazdaságtalanná vált, ezért az önkormányzat arra kéri a kormányt, hogy a debreceni menekülttáborhoz hasonlóan véglegesen zárja be a létesítményt - a képviselő-testület döntéséről az alpolgármester tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: az elfogadott határozatban az önkormányzat üdvözli a kormány tavaly életbe léptetett törvényi szigorításait, amelyek eredményeként radikálisan csökkent az illegális bevándorlók száma az országban.

A balassagyarmati közösségi szállón tavaly januárban 81, majd májustól szeptemberig 105-107 menekült, illetve idegenrendészeti eljárás alatt álló tartózkodott, majd szeptember és december között 40-ről 12-re csökkent a létszámuk. Idén január 1-19. között mindössze négy lakója volt a szállónak.

Az alpolgármester közlése szerint Balassagyarmat nyitott a hasznosításra: hajléktalanszálló, szakközépiskola vagy valamilyen közigazgatási szerv is elhelyezhető az épületben, amely - a város által tervezett börtön megépültéig - előzetes letartóztatottak fogva tartására is alkalmas.

Balassagyarmat önkormányzata továbbra is fenntartja új börtön létesítésére vonatkozó korábbi felajánlását a kormány, illetve a Belügyminisztérium felé - mondta az alpolgármester. Csach Gábor kitért arra is, hogy Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője teljes mellszélességgel támogatja a város börtönépítési törekvését.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×