eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Rétvári: kerüljön vissza Csillebérc minél hamarabb a fiatalokhoz!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint egyértelmű a jogerős bírósági ítélet és a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központnak minél előbb azokat kell szolgálnia, akiket megillet, a fiatalokat.

Rétvári Bence az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel és a Fidelitas-szal szerdán a Csillebérci Szabadidőközpont előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 25 év után reális lehetőség nyílt a fiatalok számára, hogy visszavegyék, azt ami az övék. A magánkörök és az MSZP háttérbázisának az érdekei uralták az elmúlt 25 év döntéseit, ennek a bírósági döntéssel vége, a tábor ismét a magyar állam tulajdona - rögzítette.

A kereszténydemokrata politikus felidézve a korábbi szlogent, miszerint "az úttörő nem lop, csak szerez", emlékeztetett: a rendszerváltás előtt, az utolsó pillanatban játszották át a 4,5 hektáros ingatlant. A KISZ feloszlatása után ugyanis két hónappal írták alá azt a szerződést, amellyel elajándékozták a szabadidőközpontot az utódszervezeteknek - jegyezte meg Rétvári Bence, aki kitért arra is, hogy ez a szerződés három napon belül életbe lépett, és a tulajdonjogot be is jegyezték.

A szocialista kormányzás idején arra játszottak többen, hogy majd elévül mindenfajta igény, és a határidők lejárnak. Az első Orbán-kormány idején indult el az a jogi eljárás, amivel megpróbálták visszaszerezni a tulajdonjogot. Az eljárást szocialista kormányok idején különböző külső körülményekre való hivatkozással igyekeztek hátráltatni, hogy évekig tudják még a szocialista párthoz ezer szállal kötődő különböző vezetők pénzért hasznosítani a központot - mondta Rétvári Bence.

Példaként Nagy Nórát említette, aki korábban szocialista képviselő, az MSZP elnökségi tagja volt, de felbukkant a zűrös ügyleteknél Nyakó István volt MSZP-s képviselő, vagy a most független országgyűlési képviselő, DK-s politikus Varju László neve is.

Hozzátette: a pár héttel ezelőtti jogerős ítélettel nemcsak visszaadták a tábort, hanem rendezték a jogi helyzetet és immár visszajegyezhető a magyar állam tulajdonjoga az az ingatlan-nyilvántartásba.

Ennek az ingatlannak a magyar fiatalokat, a magyar gyerektáboroztatás ügyét kell szolgálnia - jelentette ki Rétvári Bence, aki megjegyezte: a legszerényebb becslések szerint is 5-10 milliárdos összegtől estek el a főként rászoruló magyar fiatalok amiatt, hogy éveken át nem tudtak ott számukra táborokat szervezni. Egyszerre 1200-1500 fiatal táborozhatna Csillebércen - mondta.

A sajtótájékoztatón végén a KDNP-alelnöke az ifjúsági szervezetek képviselővel közösen vágott egy centiméterszalagból, azt jelezve, hogy várják: minél hamarabb végrehajtják a birtokon belül lévők a bíróság ítéletét, és a fiatalok vehetik birtokba a tábort.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×