eur:
394.23
usd:
370.25
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Halász János: küzdeni fogunk a kötelező betelepítés ellen

Küzdeni fogunk a kötelező betelepítést jelentő kvótarendszer ellen, Európát meg kell védenünk - jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

Halász János elmondta: a Parlament kedden egy határozati javaslatról szavazott, amely elutasította a kvótarendszert. Hozzátette: az országgyűlési határozatot a baloldali pártok nem támogatták, azok most is korlátlanul beengednék a migránsokat, pedig ez igen rosszat tenne Magyarországnak.

A frakciószóvivő hangsúlyozta: a kvótarendszer azt jelenti, hogy az unió kötelezően be akar telepíteni migránsokat, függetlenül a magyar emberek véleményétől, sőt a migránsok véleményétől is.

Úgy fogalmazott: a kvótarendszer bevezetése esetén, az abban foglalt "Juncker-féle képlet" szerint a következő öt évben legalább "egy szegednyi ember" érkezne Magyarországra. Évente ugyanis több mint 13-15 ezer migránst telepítenének be, és számolni kell a családegyesítések hatásával is. Halász János szerint kérdéses, hogy egy ekkora tömeggel mit lehetne kezdeni.

Az országgyűlési határozat elfogadása után a kormány még megalapozottabban foglalhat állást a kvótarendszerrel kapcsolatos vitákban - mondta a frakciószóvivő.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×