eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Napi hétszáz forintos díjat vezetne be az LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) napi hétszáz forintos dugódíjat javasol a főváros tágan értelmezett belvárosi területeire a hétköznapi csúcsidőszakban, kiegészítve P+R parkolók építésével és a kerékpáros közlekedés fejlesztésével - közölte a párt fővárosi képviselője vasárnap tartott sajtótájékoztatója után az MTI-vel.

Csárdi Antal elmondta: az LMP koncepciója szerint a pesti oldalon a Könyves Kálmán és a Hungária körút vonalán, a budai oldalon a budai körút vonalán belül kellene megfizetni dugódíjként a mindenkori vonaljegy kétszeresét. Ezen a területen belül is csak hétköznap 7 és 19 óra között kellene fizetni, hiszen - mint mondta - semmilyen szakmai érv nem szól amellett, hogy hétvégén vagy hétköznap éjszaka is dugódíjat kelljen fizetni, ezzel fölöslegesen drágítva például az áruszállítást. Kivételt képezne a budai alsó rakpart, emellett a javaslat szerint az elkerülő útként működő M0-st újra díjmentessé tennék.

A koncepció része az is, hogy felgyorsítanák a P+R parkolók fejlesztését, és kiterjesztenék a BuBi-hálózatot a pesti és a budai oldalon egyaránt.

Csárdi Antal kiemelte: elemzések szerint javaslatcsomagjuk 20-25 százalékos forgalomcsökkenést eredményezne úgy, hogy alternatívát biztosít az autósoknak. Továbbá a csökkenő forgalom miatt nemcsak a Nagykörút, de a Lánchíd is biciklisbaráttá válna - fűzte hozzá.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: egy dugódíj legfontosabb feladata a forgalomszervezés, célja pedig a forgalom csökkentése és ezáltal az egészséges környezethez való jog biztosítása a városban élőknek. Ezekből semmit sem biztosít a városvezetés javaslata, hiszen "évi ötezer forintos díjért egy autóval sem fog kevesebb közlekedni a fővárosi utakon" - fogalmazott. Az LMP javaslatával ezek a célok elérhetők - tette hozzá.

A főpolgármester múlt pénteki sajtótájékoztatóján közölte: elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten. Tarlós István elmondta: jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne. A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő, amelynek lényege, hogy egy "szűkebben vett" belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének - ismertette.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×