eur:
394.44
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Átadták Az év ökoturisztikai létesítménye díjakat

Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázatán, egy komplex ökoturisztikai élményt nyújtó helyszín pedig különdíjas lett.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. a díjátadót követően az MTI-vel közölte: az idei pályázatban az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettek meg, a címet idén hatodik alkalommal adták át. A díjátadó ünnepség a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én volt az Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK).

Látogatóközpont kategóriában első helyezést ért el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Õs-Dráva Látogatóközpont Szaporcán. Második lett a Rippl-Rónai Múzeum Fekete István Látogatóközpontja a kaposvári Deseda-tónál. Harmadik a Bakonyerdő Zrt. gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpontja lett.

Tanösvény kategóriában első helyezést ért el a Zalaerdő Zrt. által létrehozott zalakarosi Csiga-túra tanösvény, második a gyomaendrődi Erzsébet-ligeti tanösvény, kilátó és lombkoronasétány. Harmadik a tiszafüred-tiszaörvényi Örvényi Pákász tanösvény lett. Különdíjat kapott a leginnovatívabb létesítmény, a zselickisfaludi Zselici Csillagpark.

A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki elmondta: a nemzeti parkok és a védett területek másfél milliós látogatottsága is azt mutatja, hogy nő az érdeklődés irántuk.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár kiemelte: míg korábban a turizmusfejlesztés főbb területeiként az egészségturizmus, a hivatásturizmus és a kulturális turizmus került a fókuszba, jelenleg a turizmusfejlesztési koncepcióban a szerényebb jövedelműek által is igénybe vehető turisztikai kínálat bővítése hangsúlyos, különös tekintettel a természetjárásra, a kerékpáros és falusi turisztikai lehetőségekre, a vallási turizmusra és az ökoturizmusra.

Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója örömtelinek nevezte, hogy az ökoturizmus területén is folyamatosak a fejlesztések, amelyek arra irányulnak, hogyan lehet a természetet minél színesebben, kreatívabban, interaktívan bemutatni.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 14 pályamunka érkezett.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×