eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A migrációs válsághelyzetről tárgyalnak a pártok két napig

A migrációs válsághelyzet lesz a fő témája a kormánypártok kétnapos kihelyezett frakcióülésének, amelyet szerdán és csütörtökön tartanak Velencén - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek.

A tanácskozáson a kormánypárti képviselők tájékoztatást hallgatnak meg Orbán Viktor miniszterelnöktől, Pintér Sándor belügyminisztertől, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől a migráció következtében kialakult helyzetről, a határzárról és a várható további lépésekről - mondta a frakcióvezető.

Szó lesz arról is, hogy a kormányfő milyen mandátummal készüljön az európai uniós csúcstalálkozóra. Rogán Antal ezzel kapcsolatosan arra számít, a kormánypárti frakció megerősíti, hogy továbbra is a határok védelmét tartják a legfontosabbnak, minden másról csak ezután lehet beszélni.

A képviselőcsoport ki kívánja nyilvánítani azt is, hogy Magyarország nem akar egy nagy menekülttáborrá válni, az úgynevezett hotspotokat az EU területén kívül kell kialakítani - jelezte a politikus.

Közölte: emellett tájékoztatást kapnak majd a bürokráciacsökkentés állásáról. Mint fogalmazott, állami, közigazgatási rezsicsökkentésre van szükség, ennek előkészületeiről, a várható törvényi változásokról Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől várnak beszámolót. Megjegyezte, e törvényjavaslatok még ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek.

A frakcióülésen tárgyalni fognak továbbá a gyermekes családok támogatásáról, amellyel kapcsolatban kiemelt téma lesz a széles körű ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvellátás. Mindkét területen jelentős előrelépés történt az idén, arról, hogy mit sikerült elérni és mi várható a közeljövőben, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár ad tájékoztatást - tudatta Rogán Antal.

A fideszes politikus a napirendre kerülő kérdések között említette végül azt, hogy a gyermekes családok támogatását a gyermekek után járó adókedvezmény milyen bővítésével lehet megvalósítani a következő években. Ez nyilvánvalóan a gazdaságpolitikai helyzet függvénye is, de "szeretnénk lefixálni ennek a menetrendjét", mert a ciklus végére mindenképpen el kell jutni oda, hogy a kétgyermekes családok adókedvezménye a duplájára nőjön - mondta a frakcióvezető.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×