eur:
395.37
usd:
366.45
bux:
65564.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Latorcai Csaba: a Miniszterelnökség nem akadályozza a projektet

A Miniszterelnökség semmiben sem akadályozza a holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza megnyitását, az emlékhely létrehozásában kiemelten fontosnak tartja a magyarországi zsidó közösség és a szakma egyetértését - jelentette ki a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Latorcai Csaba ezt arra válaszul közölte, hogy a Sorsok Házának szakmai koncepcióját kialakító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szándékosan akadályozza az emlékhely megnyitását, ám az alapítvány szeretné folytatni a megkezdett munkát, hogy az intézmény megnyithassa kapuit a józsefvárosi pályaudvar volt területén. A közalapítvány az MTI-nek hétfőn küldött közleményében értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Miniszterelnökség a Sorsok Házáról 2013 őszén készített belső munkaanyagot végleges koncepciónak beállítva hozta nyilvánosságra.

Az ügy előzménye - a Népszabadság hétfői cikke szerint -, hogy a józsefvárosi intézményről a Miniszterelnökség egy dokumentumot küldött szét véleményezésre, az anyagot a Sorsok Háza létrehozásával megbízott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója jegyzi. A lap történészeket és zsidó közösségek vezetőit idézte, akik az anyagot nem tartották szakmailag megfelelőnek.

Az MTI megkeresésére a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára reagálásában azt mondta: a Miniszterelnökség nem akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, sőt "kifejezetten abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb megnyithassa a kapuit az intézmény".

Tény azonban - folytatta Latorcai Csaba -, hogy egy ilyen emlékhely csak a zsidó közösség és a történész szakma egyetértésével jöhet létre, ezért is küldte ki nekik észrevételezésre a Miniszterelnökség a Sorsok Házához készült előzetes szakmai és kiállítási koncepciót. A helyettes államtitkár cáfolta, hogy ezt végleges koncepcióként beállítva küldték volna szét, mint mondta, a kísérőlevélben is az állt, hogy "előzetes szakmai és kiállítási koncepcióról" van szó.

Hozzátette, a Miniszterelnökség is most, a közalapítvány nyilatkozatából értesült arról, hogy a koncepciónak van esetleg egy "frissebb" változata a rendelkezésre álló változatnál, de a konszenzus érdekében - ha megkapják - készek ezt is megküldeni véleményezésre a Zsidó Közösségi Kerekasztal tagjainak.

A helyettes államtitkár többször is hangsúlyozta: elképzelhetetlen, hogy a Sorsok Háza a magyarországi zsidó közösség és a szakma egyetértése nélkül nyisson meg.

"Mindenféleképpen úgy kell ennek az intézménynek létrejönnie, hogy ezt a konszenzust bírja, ellenkező esetben nem lesz Sorsok Háza" - jelentette ki Latorcai Csaba.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×