eur:
394.12
usd:
364.92
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Varga: az ukrán-orosz konfliktus nem veszélyezteti az idei hiánycélt

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem veszélyezteti az idei hiánycélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a magyar költségvetés védelmi kiadásai.

Varga Mihály a HírTV műsorában elmondta: a kormány szerint nem vezetnek a kelet-ukrajnai konfliktus megoldásához az Oroszország elleni uniós szankciók, azokból ugyanakkor Magyarországnak sok kára származik, aminek megtérítésére bejelenti igényét Brüsszel felé. A miniszter szerint folytatni kell a keleti nyitás politikáját, az exportból kimaradó magyar termékeket pedig itthon kell elfogyasztani. Varga Mihály megismételte, hogy az általa korábban említett kormányzati kiadáscsökkentés nem megszorításokat jelent, hanem azt, hogy a gazdaság növekedésével arányaiban csökkennek az állami kiadások. A tárcavezető szólt arról is, hogy a következő négy évben még több új munkahelyet kell létrehozni.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×