eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kövér: Katyn nemcsak a barbár népirtás, hanem a politikai cinkosság egyik történelmi mementója is

Katyn nemcsak a barbár népirtás, hanem a politikai cinizmus és politikai cinkosság egyik történelmi mementója is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Katyn - tömeggyilkosság, politika, erkölcs című kiállítás megnyitóján, szerdán a fővárosban.

A Házelnök ünnepi beszédében kiemelte: a mostani kiállítás is az ezeréves magyar-lengyel sorsközösséget hivatott erősíteni, s egyúttal az európai közös emlékezetet hivatott éltetni, egy olyan korban, "amelyben még mindig túl sok a cinizmus, túl sok a hanyagság, túl sok a gonosszal való cimborálás".

Kövér László rámutatott: az európai történelemben sokszor fordult elő, hogy két ország közösen leigázott egy harmadik államot, de az példátlan, ahogy a két - látszólag homlokegyenest ellentétes ideológiájú - totalitárius diktatúra, a nácizmus és a kommunizmus 1939-ben közösen lerohanta Lengyelországot. Tette mindezt "a Nyugatnak nevezett világ" reálpolitikának álcázott cinizmusától és tétlenségétől kísérve - fejtette ki. Hozzátette: Európában és a nagyvilágban sokszor előfordultak tudatos és szervezett népirtások, de a tények és az igazság feltárásának megakadályozása érdekében egyetlen népirtást követően sem segédkezett az elkövetőknek "a Nyugatnak nevezett világ" reálpolitikának nevezett politikai cinkossággal.

Kövér László azt mondta, hogy a rossz megcselekvésének és elfogadásának egyik tragikus európai fordulópontja egy szóban így foglalható össze: Katyn.

A lengyel katonai és értelmiségi elit ellen elkövetett tömeggyilkosság ténye, annak példátlan előzményei és szintén példátlan évtizedes utóélete Katynt különösen megrendítő jelképpé teszik - fűzte hozzá, felidézve, hogy 1940-ben a Szmolenszkhez közeli Katynban és más helyszíneken a szovjet NKVD osztagai csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost és tisztviselőt öltek meg. Sztálin parancsára tudatosan, előre kitervelten tették mindezt, azzal a szándékkal, hogy lefejezzék a lengyel katonai és polgári elitet, és megtörjék a lengyel értelmiség gerincét.

Kövér László szólt arról is, hogy a mai ismeretek szerint a tömegsírokba temetett áldozatok közt legalább két magyarországi is volt: Kuehnel Oszkár Rudolf, aki 1897-ben, Brezánban látta meg a napvilágot, Magyarországról Lengyelországba kivándorolt német szülők gyermekeként lett jó lengyel hazafi. A másik, a budapesti születésű, filozófiai végzettségű Korompay Emánuel, a Varsói Egyetem első magyar nyelvi lektora, a magyar tanszék megalapítója, akinek a nevéhez az első lengyel-magyar szótár elkészítése is fűződik.

Az Országgyűlés elnöke utalt arra is, hogy szerdán a magyar és a lengyel parlament határozatot fogad el a lengyel menekültek befogadásában, a Magyarországon menedéket talált lengyelek segítésében kulcsszerepet játszó idősebb Antall József halálának 40., valamint Henryk S³awik mártírhalálának 70. évfordulója emlékére.

Maria Panczyk-Pozdziej, a lengyel szenátus alelnöke úgy fogalmazott: a kiállítás azt üzeni a világnak, "soha többet nem akarnak ilyen háborút, ilyen rosszat átélni, megélni, túlélni."

Hozzátette: a lengyelek számára Katyn egyfajta mementó, amit a háború utáni években kiejteni sem volt szabad annak ellenére, hogy anyák, gyermekek, feleségek tízezrei maradtak magukra. Ezeket az embereket kizárták a társadalomból és elfeledésre ítélték. Akkoriban úgy tűnt, hogy idők végezetéig feledésbe merülnek, nem lehet rájuk emlékezni - fejtette ki az alelnök, hozzátéve: 25 éve megnyílt a lehetőség, hogy a túlélőkre is emlékezzenek, akik nem kisebb hősei a lengyel nemzetnek, mint azok, akiket elpusztítottak Katynban.

Kitért arra is, hogy az áldozatok hozzátartozói Katyni Családok néven egyesületekbe tömörültek, őket a lengyel állam óvó tekintete kíséri. Szerinte "a magyaroknak is megvan a maga Katynja", a két nép históriája nagyon sok hasonló vonással bír, talán ezért is érti meg egymást ilyen jól a lengyel és a magyar nemzet, ezért barátkozik.

Az alelnök háláját fejezte ki amiért a magyar állam emlékezik Katynra, és köszönetet mondott Kövér Lászlónak is a kiállításért.

A tárlat egy héten át tekinthető meg a Képviselői Irodaház aulájában.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×