eur:
393.75
usd:
365.18
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Katonai konvojok közlekednek a közutakon

Újabb katonai konvojok érkeznek a Magyar Honvédség (MH) őszi kiképzési gyakorlatára. Szerdán és csütörtökön az M1-es autópályán, majd a 82-es és a 8-as úton lehet számítani katonai járművekre - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

Mint közleményükben felidézték, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi, több nemzet részvételével zajló kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között a Bakonyban. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt és 400 technikai eszközt használnak, ennek keretében újabb konvojok érkeznek a gyakorlótérre.

A járművek szerdán és csütörtökön Ausztria felől Győrig közlekednek az M1-es autópályán, majd a 82-es és 8-as úton mennek tovább a gyakorlótérre. A járműveknek a Magyar Honvédség kíséretet biztosít a határtól a gyakorlótérig.

A HM azt kéri, hogy az említett útvonalakon közlekedők óvatosan közelítsék meg a katonai konvojt, ezzel is segítve annak biztonságos és folyamatos haladását.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×