eur:
393.79
usd:
364.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

ÁNTSZ: nem ebolás a Budapesten kórházba szállított nigériai lány

Malária gyanújával kezelik azt a nigériai diáklányt, akit kedden vittek a budapesti Szent László Kórházba - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

A diáklány Nigéria Lagos tartományából érkezett szeptember 8-án, ezért az Ebola-járvánnyal összefüggő fokozott egészségügyi készültségnek megfelelő ellátásban részesült - írták.

Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a lány maláriás lett és a 21 napos lappangási időn belül érkezett Magyarországra olyan helyről, ahol Ebola-fertőzéses esetek vannak. Így - folytatta - azt az eljárásrendet kellett betartani, amely Ebola-fertőzés esetén kötelező.

Szlávik János kiemelte: a teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, de Ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. A nigériai diáklány még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik - tette hozzá a főorvos.

A szakember elmondta azt is, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak, és amíg nem derül ki, milyen betegségben szenved valaki, az ellátási előírásokat be kell tartani.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×