eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Devizahitelek - Két újabb perben adott igazat a bíróság az államnak

Két pénzügyi intézmény állam ellen benyújtott keresetét utasította el első fokon a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

A nyáron elfogadott törvényben rögzített vélelem szerint a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek. Ezt a vélelmet azonban a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik (ászf) megfelelnek a jogszabályban rögzített hét elvnek, ezek közé tartozik az átláthatóság, az egyértelműség, az objektivitás, az arányosság, a szimmetria.

Csütörtökön első fokon, nem jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a Hungária Takarék Takarékszövetkezet és a Budapest Bank magyar állam ellen benyújtott keresetét.

Eddig a bíróság összesen 48 ítéletet hozott, ebből 45 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek.

Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A visszalépő a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt, részlegesen pedig a K&H Bank Zrt., az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Magyar Cetelem Bank keresetét hagyták jóvá. Az Alkotmánybírósághoz az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank összevont perében, valamint az OTP Ingatlanlízing ügyében fordult a Fővárosi Törvényszék.

Egy esetben - az elutasítást követően - kiegészítő ítéletet hoz a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az AXA Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×