eur:
394.31
usd:
370.31
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kövér: erkölcsi kötelesség a választási részvétel

Mindenki számára erkölcsi kötelesség a választási részvétel - mondta az Országgyűlés elnöke a Fidesz balatonkenesei lakossági fórumán szerdán.

Kövér László a devizahitelesek megmentése, a bankok elszámoltatása mellett a rezsicsökkentésre is kitérve közölte: a kormányzat célja, hogy a szolgáltatások területén ne lehessen extraprofitot kivenni az emberek zsebéből. Az Országgyűlés elnöke az önkormányzati rendszert a rendszerváltás legsikeresebb vívmányának nevezte, melyet 2010-re az akkori kormányzat a működésképtelenség határára sodort. Megjegyezte, a Fidesz-KDNP kormány által indított intézkedések hatására 2014 második negyedévében 3,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaság teljesítménye, és éves szinten 3 százalék körüli növekedést jósolnak a szakemberek.

Kövér László arra is kitért, ma 4 millió 122 ezer ember dolgozik Magyarországon - beleértve a közmunkásokat is -, ez a mutató 22 éve nem volt ilyen magas. Mint mondta, a cél az, hogy a folyamat folytatásaként eljussunk odáig, hogy mindenki, aki dolgozni akar és hajlandó, annak legyen munkája.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) kijelentette, az adósságkonszolidáció során 77 millió forint átvállalásával segítette a kormányzat Balatonkenese városát.

A település jelenlegi vezetője és egyben Fidesz-KDNP színekben induló polgármesterjelöltje tervei közt említette a fiatalok településen tartásának fontosságát, amit "elfogadható árú közművesített telkek" vásárlási lehetőségével támogatnának. Tömör István hozzátette, a helyi munkahelyteremtést a városgondnokság fejlesztésével segítenék, így a szükséges karbantartási-felújítási munkálatokat helyi erőből végeznék el.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×