eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Átadták a Lukács Móricz-díjakat

Egy óvónő, a Pécsi Székesegyházi Plébánia Caritas csoport vezetője, valamint a székesfehérvári Echo Innovációs Műhely vehette át idén a Lukács Móric-díjat.

Lovas Józsefné, óvónő és bábjáték oktató, Mess Béláné Mezey Klára, a Pécsi Székesegyházi Plébánia Caritas csoport vezetője és a székesfehérvári Echo Innovációs Műhely vehette át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől idén a Lukács Móric-díjat. Az elismerést 2012-óta azoknak a magánszemélyeknek és civil szervezeteknek adományozza a tárca, akik közösségszervező tevékenységükkel kiemelkedőt alkottak vagy munkájukkal elősegítették az adományozás kultúrájának fejlődését.

Balog Zoltán a díjak átadásakor kiemelte, hogy díjazottak hiteles és elkötelezett emberek, akik személyiségükkel azt üzenik a közösségnek, hogy lehet mások nehézségein segíteni.

A miniszter emlékeztette a hallgatóságot, hogy Lukács Móric, a díj névadója, a 19. század második felében élő író és közéleti ember volt, aki a saját vagyonából áldozott a köz javára és egyike volt azoknak a politikusoknak, akik az elsők között ismerték fel a civil szervezetek fontosságát a társadalomban. A civil szervezeteket elemző Ellenőr - Néhány eszme az egyesületi jog körül című műve 1847-ben jelent meg.

Az emlékéremmel és pénzjutalommal járó Lukács Móric-díjat minden évben hárman kaphatják meg.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×