eur:
394.49
usd:
370.05
bux:
65185.17
2024. április 19. péntek Emma

Orbán Viktor: fair bankrendszer csak fair küzdelemben kényszeríthető ki

Érdemes azonban felkészülni, hiszen a bankok önmagukban is bátrak és ravaszak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén.

Az árvízi felkészülés rövid értékelésével kezdte felszólalását Orbán Viktor miniszterelnök:

"Holnaptól a fenyegetettség súlypontja a Mura és a Dráva folyókra helyeződik át, akárhogyan is, felkészültünk és ha szükség lesz rá, Magyarország állni fogja a sarat."

A Kúria döntése nyomán, a hitelesek megsegítésére, a bankok elszámoltatásáról írt törvény-tervezetről a kormányfő úgy fogalmazott, hogy hátterében az igazságosság eszménye, a méltányosság követelménye és a tisztesség elve áll, ezért a tervezet támogatását kérte pártállástól függetlenül minden képviselőtől.

"A bankok most ellentámadást indítottak. Beadvánnyal éltek az alkotmánybírósághoz és mind a Kúria döntését, mind az önök által ismert törvényjavaslatot megtámadták. Az igazsághoz tartozik az is, hogy több bírói tanács is hasonlóképpen járt el. Ez ugyan furcsa, talán szokatlan is, de jogszerű. Sőt, ezt mi csak helyeselhetjük, mert mi nem egyszerűen igazságot akarunk szolgáltatni, de jogállami és demokratikus küzdelemben akarunk győzni."

A tisztességtelen hitelezés korszakának lezárását, a fair bankok korszakát ugyanis csak fair küzdelemben szabad kikényszeríteni - húzta alá a miniszterelnök, majd kitért arra is, hogy ésszerű és indokolt felkészülni a küzdelemre.

"Ismerjük a nemzetközi pénzügyi szervezetek súlyát és azt is tudjuk, hogy a bankok önmagukban is erősek, bátrak és ravaszak. Ravaszak, mint a példázatban szereplő denevér, amikor a madarakra vetik ki az adót, a denevérek a fogukat mutatják, amikor pedig az egerekre róják ki, akkor pedig a szárnyukat."

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kabinet folytatja a rezsicsökkentést, ami véleménye szerint az ország gazdaságának is jót tesz, mutatja ezt a GDP-növekedés is.

"Az áremelkedést megfékeztük, a rezsit visszavágtuk, a reménytelen adósságtól pedig belátható időn belül meg lehet szabadulni, de legalábbis elviselhetővé fogjuk tenni őket."

Az Ukrán helyzetről, illetve a nemrég zárult NATO-csúcstalálkozóról Orbán Viktor elmondta, hogy a tagországok Közép-Európa keleti határán pajzsot hoznak létre, Magyarország is növeli védelmi kiadásait. Az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszak és az idén nyilvánosságra került pedofil-ügyek nyomán a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a gyermekek védelme a következő év kiemelt feladata lesz, végezetül pedig a kormányfő mindenkit arra kért, hogy vegyen részt az önkormányzati választáson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×