eur:
393.92
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Török Gábor: a Fidesz nem tudja elveszíteni az önkormányzati választást

Az önkormányzati választás nem csak azt mutatja majd meg, hogy hogyan állnak a politikai erők, de a pártok számára a legfontosabb választás lesz idén - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor. A politikai elemző szerint a Fidesz nem tudja majd hozni a 2010-es önkormányzati eredményeket, ám a kormánypárt számára így is fontos, hogy ismét elsöprő győzelmet arasson.

"A parlamenti választás is rendkívül fontos, de most több száz településen, több száz politikusi helyről döntenek a választók. A Fidesz számára szerintem kifejezetten fontos, hogy helyben se adjon esélyt az ellenzéknek az építkezésre."

Török Gábor szerint a Fidesz nem tudja majd hozni a 2010-es önkormányzati eredményeket, ám a kormánypárt számára így is fontos, hogy ismét elsöprő győzelmet arasson. A politikai elemző emlékeztetett: hét budapesti kerületben a baloldali ellenzék egymás ellen indítja jelöltjeit, hogy így külön kompenzációs listát állíthassanak.

"Erről a hét kerületről le is mondott a baloldal, de a Fidesz célja az lehet, hogy - legalább a főváros többséget biztosítandó - még megszerezzen legalább ennyi kerületi polgármesteri pozíciót, ami szerintem reális." Az elemző szerint ezek között olyan fontos csataterek lehetnek, mint Újpest, Zugló, részben Óbuda, a XI. kerület, ahol eldől majd, hogy ezt a választást a Fidesz sikeresen abszolválja vagy csak kicsit lesz sikeres. Hangsúlyozta: " a Fidesz nem tudja elveszíteni az önkormányzati választást."

Török Gábor úgy véli, Falus Ferenc nem fogja tudni megszorítani Tarlós Istvánt a főpolgármesteri választáson. A politikai elemző szerint az MSZP vezetése szándékosan távol tartja magát az önkormányzati választással kapcsolatos döntésektől. "Egy politikai vezetéstől az nem egy jó stratégia, hogy az általa vezetett politikai erőt hagyja, hogy hülyeségeket csináljon."
Török Gábor arról is beszélt, hogy az MSZP már nem a Fidesszel küzd, hanem a többi baloldali párttal.

"A baloldalon az a probléma, hogy nem csak széttöredezettség van és belső hatalmi harc, hanem nincs igazán alternatíva. Nincs olyan szereplő, sem párt sem politikai személy, amely kapcsán el lehetne hinni, hogyha neki sikerülne az egységet megteremteni, akkor visszakapaszkodhatna a baloldal."

A politikai elemző szerint az sem biztos, hogy a 2018-as parlamenti választás előtt lesz-e a mai értelemben vett Szocialista Párt.Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: jelentős erő-eltolódás, erő-átcsoportosítás ment végbe a kormányzásban. "A Miniszterelnökség elképesztően jelentős befolyással rendelkezik, ma már úgy néz ki, mintha a kormányt a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetné, a miniszterelnök pedig szinte félelnökirendszer-szerűen van a végrehajtó hatalom csúcsán. Az operatív irányítás teljes egészében a Miniszterelnökségre került, jelentős feladatokat húzott magához. Tehát az kétségtelen, hogy ma már egy Orbán-Lázár kormányt látunk."

Török Gábor szerint komoly változások vannak a gazdasági döntéshozatalban is: "Az a küzdelem, ami a gazdasági holdudvar és a kormányfő között zajlik, egyértelműen olyan következményekkel is járt, hogy látszik: a kormány egy centralizáltabb politikai irányítást abszolutizáló kormányzat lett és ez megmutatkozik a gazdasági döntéshozatalban is."

A politikai elemző hozzátette: elindult az államreform, ami tovább centralizálja a döntéshozatalt.

Török Gábor beszélt Navracsics Tibor oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi jelöléséről is. Vélemény szerint ez még nem dőlt el véglegesen. "Az Európai Parlamentnek még meg kell hallgatnia a jelölteket, véleményt kell róluk alkotni, tehát lehetnek még fordulatok." Török Gábor szerint politikai értelemben nem fajsúlyos a felajánlott biztosi poszt, ám Navracsics Tibor személye számára ideális lehet.

Török Gábor hozzátette: Jean-Claude Junker egy kevésbé kedvelt területet ajánlott a magyar biztos-jelölt számára.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×