eur:
393.59
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Két pénzintézet keresetét elutasította, egy ítéletet elhalasztott a bíróság

Elhalasztotta az ítélethozatalt a Fővárosi Törvényszék az UniCredit bank devizahiteles perében, a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. keresetét pedig elutasította a bíróság hétfőn.

A bíróság elutasította az UniCredit azon kérelmét, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz, és függessze fel az eljárást. A törvényszék szeptember 23-ra halasztotta a határozat kihirdetését.

A bank képviselője a tárgyaláson kifejtette, több ponton is alkotmányba ütközőnek tartják a devizahitel-szerződések egyes kérdéseit rendező törvényt. Ennek egyik oka, hogy a törvény visszaható hatályú, amit tilt az alkotmány és a jogalkotási törvény. "A bank nem tudta a 2010-es magatartását a 2014-es törvényhez igazítani" - jegyezte meg.

Az alperes magyar állam képviselője kifejtette: az UniCredit a devizahitel-szerződésekhez fűzött oklistával csorbította a fogyasztók jogait, mert egy átlagosan intelligens fogyasztó sem láthatta, hogy mely körülmény megváltozása milyen változást fog előidézni a szerződéses viszonyban. Az állam képviselője elmondta, a törvény nem ellentétes az európai joggal, mert engedélyezett a fogyasztó javára való eltérés az egyes tagállamon belüli, nemzeti szabályozásban.

A PSA Finance Hungária Zrt. és a gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. magyar állam ellen indított keresetét elutasította a Fővárosi Törvényszék. A bíróság szóbeli indoklása szerint a két pénzintézet általános szerződési feltételei egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.

A bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessenek be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget. Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 napon belül lehet fellebbezni.

Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria jogegységi döntését jogszabályba foglaló devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.

A Fővárosi Törvényszék augusztus végén különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit. Csányi Sándor jelezte: ezek a formai okok nem voltak pontosan meghatározva, ami álláspontja szerint szintén tisztességtelen volt.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP Bank a perrel érintett teljes szerződésállományáról, körülbelül 120-130 ezer szerződésről próbálja majd bebizonyítani a Fővárosi Törvényszéken, hogy az abban foglalt feltételek tisztességesek voltak.

Eddig 12 perben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék, 9 felperesi keresetet elutasítottak, a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. keresetének részben helyt adtak és az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet peres eljárását felfüggesztették.

Hétfőn megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×