eur:
394.46
usd:
370.31
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Falus: támogatni fogjuk a tehetséges gyermekek oktatását

Falus Ferenc főpolgármesterré választása esetén támogatni fogja azokat a kiegészítő oktatási rendszereket, amelyek ellensúlyozhatják az iskolai képzés hiányait, és segíteni kívánja a tehetségek előrejutását.

Az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös főpolgármester-jelöltje erről hétfőn, a VII. kerületben, az egykori Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium épülete előtt beszélt újságíróknak. Az iskolát 2011-ben zárta be a kerület vezetése.

Szerinte a jelenlegi kormányzat nem törődik sem az elvégzett beruházásokkal, sem azzal, hogy melyik iskolában jó az oktatási rendszer. "Azzal törődik, hogy bezárja azt, ami nem tőle függ, amit nem ő csinál, ami jól működik, amit nem tud befolyásolni" - tette hozzá.

Úgy folytatta: segíteni kívánja a pedagógusok munkáját és azt is, hogy a diákok képességei közti különbségeket ellensúlyozni tudják. Azt is ellenőrizni fogja, hogy az iskolák támogatására rendelkezésre álló fővárosi források megfelelően hasznosulnak-e - hangsúlyozta.

Falus Ferenc arról is beszámolt, hogy programját pénteken fogja ismertetni, "ha az időjárás is engedi". Közölte azt is: már rendelkezik a főpolgármester-jelöltséghez szükséges ötezer ajánlással, de még tovább gyűjti őket, mert szeretné megismerni támogatóit.

Szokol András, aki az iskola utolsó hat évében vezette a szülői munkaközösséget, azt sérelmezte, hogy a kerület jelenlegi vezetése egyik napról a másikra zárta be az intézményt, miután több száz millió forintból felújították.

A Rottenbiller utcai iskola bezárásáról szóló döntést 2011-ben a csökkenő tanulói létszámmal indokolta a kerület vezetése. A döntés nyomán a kerületben lévő öt önálló oktatási intézményt úgy szervezték át, hogy négy épületben három iskola folytatta működését.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×