eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Adócsalási vád - A DK uniós vizsgálatot kér

Az Európai Unió illetékeseihez fordul a Demokratikus Koalíció (DK) a NAV-ügyben, mert az ellenzéki párt szerint a magyar szervek nem tudnak független és ellenőrizhető vizsgálatot biztosítani.

Varju László, a DK pártigazgatója szombaton az MTI-nek azt mondta, a több ezer milliárdos áfacsalási ügy "az elmúlt 20 év legnagyobb botránya", amellyel foglalkozni kell. Az esetleges vizsgálatot lefolytatni jogosult szervek - így az Állami Számvevőszék, az ügyészség és a bíróság - vezetői ugyanakkor mind volt fideszes vagy Fideszhez köthető személyek, miközben a nagyobbik kormánypárt több mint egy éve tud az adócsalásokról - folytatta.

A DK szerint ezért kétséges a magyarországi vizsgálatok hitelessége, így az Európai Unióhoz fordulnak: a jövő héten Olli Rehnnél, az Európai Bizottság pénzügyi biztosánál, az Európai Számvevőszéknél és az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) is az áfacsalások kivizsgálását kezdeményezik.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×