eur:
394.07
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Súlyának megfelelően kezeli az Alkotmánybíróság a kormány devizahiteles jogértelmezési kérelmét - a nap hírei

A Munka Törvénykönyve módosítását kezdeményezi a vasárnapi bérpótlékkal összefüggésben három érdekvédelmi szervezet. Hiába szólította fel a magyar jegybank-elnök, az Európai Unió pénzügyi biztosa nem mond le.

Megkapta az Alkotmánybíróság a devizahitel-szerződések jogértelmezésére irányuló kormányzati indítványt. Bitskey Botond, a testület főtitkára a várható döntés időpontjáról nem beszélt, mint mondta: a törvény ebben az ügyben nem szab határidőt, de a testület az indítványt a probléma társadalmi súlyának megfelelően kezeli. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium indítványa lényegében annak megállapítását kéri, hogy a devizahiteles szerződések alkotmányellenesek-e és meg lehet-e azokat változtatni utólag, jogi úton. A tárca a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését szeretné elérni.

Megjelent a közlönyben az ingyenes készpénzfelvételről szóló kormányrendelet és az ügyfelek által kitöltendő nyilatkozat mintája. A pénzforgalmi szolgáltatásról szóló törvény módosításával februártól mindenkinek lehetősége lesz felvennie saját pénzét az általa kiválasztott bankszámláról, legfeljebb 150 ezer forintig, két részletben. Ezt bankjegykiadó automatából vagy a folyószámláját vezető bank fiókjában személyesen is megteheti. A kormányrendelet feltételeket is szab: csak a 16 évnél idősebb, magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező ügyfelek számára nyitott ez a lehetőség, ha kitöltik a nyilatkozatot arról, hogy melyik számlán szeretnék érvényesíteni a kedvezményt. Aki január 20-ig megteszi ezt, annak már februártól ingyenes lehet a készpénzfelvétel.

A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. A testület létrehozását törvényjavaslatban kezdeményezte az igazságügy-miniszter. A javaslat szerint az öttagú bizottság minden más szervezettől független lesz és tevékenységének eredményéről átfogó jelentést készít. A kommunizmus bűneinek feltárásáért önállóan és az Országgyűlés kérésére is tehet megállapításokat, előterjeszthet javaslatokat. Az indítvány lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák az általuk megismert adatokat, így a róluk jelentő és velük foglalkozó titkosszolgálati személyek nevét.

Az államnak semmilyen kártérítési kötelezettsége nincsen, amiért a plázákban és benzinkutakon működő trafikoknak júliustól be kell zárniuk - írja a Kormányzati Információs Központ. A szervezet szerint a kormány körültekintően járt el, amikor kiosztotta a dohányárusítási koncessziókat. -- Korábban az aránytalan forgalomkülönbségekkel indokolta az engedélyezési eljárásról szóló rendelet módosítását a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Gyulay Zsolt szerint a 6300 dohánybolt kevesebb mint 5 százaléka működik hipermarketekben, plázákban és benzinkutakon, mégis elviszik a piaci forgalom több mint hatodát. Ugyanakkor szerinte 2500 trafik a megélhetés határán van. A Kormányzati Információs Központ emlékeztet, a bezárásra kényszerített trafikosok koncessziós joga megmarad, ezért sem lenne indokolt bármilyen kártérítés.

A Munka Törvénykönyve módosítását kezdeményezi a vasárnapi bérpótlék helyzetének rendezése érdekében három munkavállalói érdekvédelmi szervezet. Közös nyilatkozatuk szerint a jelenlegi jogi környezetben egyértelművé kell tenni, hogy kik jogosultak a juttatásra. A Kúria legutóbbi döntése szerint a megváltozott vásárlói szokások miatt nem minden esetben jár a vasárnapi 50 százalékos bérpótlék. A legfőbb bírói testület jogszabály-értelmezése miatt a szakszervezetek között is vita alakult ki.

Az Európai Unió bővítése nélkül nem lesz versenyképes a közösség gazdasága - mondta a magyar kormányfő a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozó után. Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az integráció és a szabadkereskedelmi megállapodások híve. ---- A vilniusi találkozón az Európai Unió parafálta a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást Grúziával és Moldovával, az ukrán elnök ugyanakkor nem írta alá a társulási megállapodást. Közben az ukrán ellenzék előrehozott választásokat követel az államfő leváltására.

Az Európai Unió pénzügyi biztosának nem áll szándékában lemondani. Ollie Rehn szóvivője ezt válaszolta Matolcsy György jegybank elnöknek, aki korábban távozásra szólította fel a brüsszeli tisztségviselőt, mert szerinte hibázott és ezért az unió rossz gazdaságpolitikát folytatott, és nem kezelte a válságot. A biztos munkatársa azt mondta, a jegybankok függetlenül végzik a munkájukat, mint ahogy az Európai Bizottság és Olli Rehn alelnök is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×