eur:
395.05
usd:
372.02
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Karácsonyi ajándék lesz a Ferenciek tere?

Akár már a 2014 márciusi határidő előtt befejezhetik a Ferenciek tere felújítását, idén december közepére a felszínen minden munkálat véget érhet - mondta az InfoRádiónak az V. kerület alpolgármestere. Puskás András kiemelte: lifttel is le lehet majd jutni a metróhoz.

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy 2014 márciusára kell elkészülnie ennek a beruházásnak, ám nagyon jó esélyeink vannak arra, hogy ez év december közepéig már száz százalék közeli állapotba kerül a beruházás - mondta a belvárosi alpolgármester. Hozzátette: a felszínen a tél elejére gyakorlatilag minden munkálatot befejeznek, a felszín alatt a metró aluljáró építése folyik még tovább. Ez február végére készülhet el.

Az alpolgármester beszámolt arról, hogy a Ferenciek terén a korábbi metró-aluljárót kiegészítik az y-autós aluljáró területével, tehát több mint 200 négyzetméterrel megnövelik a régi metró-aluljáró területét. Emellett modern arculatot kap a terület, korszerűsítések lesznek az aluljáró megjelenésében, az üzlethelyiségek számában, kialakításában.

Megmarad emellett a Veres Pálné - Párizsi udvar közötti gyalogos aluljáró, eltűnik viszont a Váci utcai aluljáró. Ehelyett a felszínen hoznak létre akadálymentesített gyalogos átkelőhelyet, egyesítve a két Váci utcát. Ugyanilyen akadálymentesített gyalogos átkelőt alakítanak ki a Ferenciek terénél is.

Az a lift pedig már el is készült, amely a Ferenciek teréről viszi le a babakocsis kismamákat és a mozgáskorlátozottakat a metró szintig - tudatta Puskás András.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×