eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Pedagógusok Szakszervezete és a Klik aláírta a kollektív szerződést

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aláírta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) pénteken a mintegy 123 ezer pedagógust és más foglalkoztatottat, összesen mintegy 150 ezer embert érintő kollektív szerződést - jelentette be az érdekképviselet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Galló Istvánné a szerződésben foglalt kedvező intézkedések között említette, hogy a Klik által foglalkoztatott pedagógusoknak - a kötelező 32 óra kötött munkaidő felett - túlóradíjat fizetnek 2014. január 1-jétől. A reprezentatív szakszervezet vezetője a kollektív szerződés "kemény tárgyalások" utáni aláírását "apró pozitív lépésnek" nevezte.

Közölte azt is, hogy a PSZ szombati kongresszusán egy állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben a tavaszi parlamenti választáson induló pártokkal szembeni elvárásaikat összesítették. Azt írták, a PSZ a pártok oktatási programjainak elemzésekor ezen elvárások teljesülését tartja majd szem előtt. Megjegyezte, hogy a dokumentumban megfogalmazottak erős kritikái a mostani rendszernek.

Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: egy párt nagyságát nem a választáson megszerzett szavazatok száma mutatja, hanem az, hogy kész-e, és képes-e együttműködésre a parlamenti ellenzékkel minden olyan kérdésben, amelynek hatása nem a négyéves ciklusra korlátozódik.

Azt hangoztatta, senki nem sajátíthatja ki az oktatást csak azért, mert megnyerte a választásokat. A PSZ elnöke ugyanakkor azt is mondta, sajnálatosnak tartaná, ha a választásokhoz közeledve a közoktatás ismét a pártcsatározások terepévé válna.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a PSZ nem készül sztrájkra.

A sajtótájékoztatón Galló Istvánnét többen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökének szombati bejelentésével kapcsolatban is kérdezték. Mendrey László akkor azt mondta, a PDSZ sztrájkot szervezhet jövőre, megfelelő támogatottság esetén.

Galló Istvánné közölte, a PDSZ nem kereste meg őket, és azt sem tudják, milyen célért hirdetnének sztrájkot. "Ebben a pillanatban nem tudjuk, miért kellene sztrájkolni" - fűzte hozzá.

Azt mondta, a PSZ úgy értékelte, hogy a kormány betartotta a három pedagógus-szakszervezet alkotta sztrájkbizottsággal január végén kötött megállapodásban foglaltakat. Jelezte: a kongresszus meghallgatta a kormány és a sztrájkbizottság január 22-i megállapodásának teljesüléséről szóló beszámolót, és azt egyhangúlag elfogadta.

Az új kollektív szerződés fontosabb részleteit ismertetve Galló Istvánné elmondta, januártól a kötött munkaidőn felüli munkáért díjazás jár, és a helyettesítést is kifizetik majd a munkavállalóknak. Utalt arra, hogy az eredeti elképzelések szerint ezekért nem fizetett volna a munkáltató, a Klik.

Hozzátette: ennek tudatában az intézményvezetőknek nem is lesz érdekük, hogy a pedagógusokat a 32 órán túl bent tartsák az iskolában, mert azt az időt túlórában ki kellene fizetni nekik.

Kérdésre arról is beszélt, hogy a 32 óra kötött időt a pedagógusnak nem kell feltétlenül bent tölteniük az iskola tanári szobájában, így például a dolgozatokat otthon is kijavíthatják.

Az új kollektív szerződés kiterjed majd a jóléti juttatásokra, és a dokumentumban a szakszervezeti vezetők munkaidejét is rendezték - ismertette. A cafeteria-juttatásokról szólva azt mondta, arról a Klik költségvetésének elfogadása után kezdődnek majd meg a tárgyalások. Jelezte, hogy az "milliárdos tétel" lesz a jövő évi költségvetésben.

Kitért arra is, az új kollektív szerződés január 1-jétől lép hatályba, így addig a jelenlegi kollektív szerződések érvényesek.

Szeretnék elérni - mondta -, hogy az önkormányzati fenntartású intézményeknél dolgozó kollégákkal is a Klikkel kötötthöz hasonló kollektív szerződéseket kössenek.

Arra a kérdésre, hogy az új kollektív szerződés aláírásával minden konfliktus megszűnt-e, azt mondta, a szerződést kedvezőnek értékelik, ugyanakkor azt továbbra is fenntartják, hogy a közoktatás átalakítása, az intézmények állami fenntartásba vétele, a Klik működése komoly problémákat vet fel, és igazságtalannak tartják a bérrendszert is.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×