eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Az ellenzéki összefogás jelöltje lett Fót új polgármestere

Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást - közölte a voksolás előzetes eredményét a Pest megyei település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Chrobák Zoltánné tájékoztatása szerint a város 1-es számú választókerületében szintén vasárnap tartott képviselő-választáson Varga József Csongor független jelölt nyert.

Az időközi polgármester- és képviselő-választáson a szavazásra jogosultak 29,1 százaléka jelent meg. A polgármesterjelöltek közül a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék).

A harmadik helyre Németh József független jelölt futott be 920 szavazattal (20,6 százalék). Õt követte Földi Pál János, a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület jelöltje 885 szavazattal (19,8 százalék). Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt jelöltje 583 voksot (13 százalék) szerzett.

Az 1-es számú választókerületben - ahol nyolcan indultak a mandátumért - a független Varga József Csongorra szavaztak a legtöbben, 180-an, így ő lett a kerület új képviselője.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×