eur:
395.31
usd:
365.78
bux:
65324.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Január 20-ig kell nyilatkozni ahhoz, hogy már februártól ingyenesen lehessen pénzt felvenni

December 1-jétől jövő év január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki már februártól élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével. Ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Rogán Antal közölte, Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul annak érdekében, hogy a Kormányzati Információs Központ mindent tegyen meg azért, hogy ezen időszak alatt minden fogyasztó értesüljön erről a lehetőségről, valamint arról, hogyan és milyen nyilatkozaton kell megjelölnie azt a számlát, amelynek vonatkozásában élni szeretne az ingyenes készpénzfelvétellel havonta kétszer összesen 150 ezer forintig.

Kifejtette, kétféle módon lehet nyilatkozni arról, hogy az állampolgár melyik számlájáról szeretne ingyenesen pénzt felvenni: személyesen vagy netbankon keresztül.

A frakcióvezető elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) november 25-ig rendeletet kell hozni, amely szabályozza a nyilatkozat formáját. Felhívta a figyelmet arra, hogy február 1-jétől lehet havi kétszer ingyen pénzt felvenni, de a számlát megjelölni december 1-jétől lehet. Aki már februártól élne ezzel a joggal, január 20-ig kell nyilatkoznia, aki elmulasztja ezt az időpontot, akkor március 1-jétől vehet fel ingyen készpénzt - ismertette, hozzátéve, "a határidő folyamatos".

Rogán Antal közölte, a pénzforgalmi szolgáltatóknak is van dolga, módosítaniuk kell az ügyféllel kötött szerződést a bejelentést követően, valamint el kell végezniük a törvény végrehajtásához szükséges informatikai fejlesztéseket február 1-jéig. December 1-jétől pedig a fiókokban biztosítaniuk kell azt, hogy valamennyi fogyasztó leadhassa a nyilatkozatát - tette hozzá, megjegyezve: a nyilatkozatokat a számla megszüntetéséig, vagy új nyilatkozat megtételéig kötelesek megőrizni.

Mint mondta, azzal szemben, aki visszaél ezzel a fogyasztói joggal, a bank jogosult lesz arra, hogy a felmerült költségeit utólag érvényesítse.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés hétfőn döntött az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéről, amit fogyasztói jogként definiáltak. Ez mindenkinek jár, egy fizetési számlához kapcsolódóan - mutatott rá.

Úgy értékelte, hogy ez a szabály alapvetően az alacsony keresetűeknek kedvez. Úgy gondolják, hogy azokat az embereket, akik az átlagjövedelem alatt keresnek, meg kell, hogy illesse az a lehetőség, hogy jövedelmükhöz díj- és illetékmentesen juthassanak hozzá. Ezért határozták meg az ingyenes készpénzfelvétel felső határát a nettó átlagbérben, 150 ezer forintban - fejtette ki.

Rogán Antal elmondta, akiknek fogyasztási hitele van, azok is élhetnek az ingyenes készpénzfelvétellel, de az ő esetükben a számlájukra érkező rendszeres pénzbeli kifizetés (a jövedelem, a nyugdíj, a szociális ellátás) összegéig élhetnek ezzel.
Arra a kérdésre, ellenőrzik-e, ha valaki több banknál is lead nyilatkozatot, Rogán Antal azt mondta, 2014. december 31-ig kell ezt kialakítania a bankoknak, annak alapja a központi adós-nyilvántartási rendszer. A részletszabályokat az NGM alakítja ki a következő év közepéig, a rendszer felállítása után összesítik az információkat, és ki fog derülni, ha valaki visszaélt a rendszerrel.

A törvény elfogadását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy évben a bankok az illendő mértékhez képest túlságosan is megemelték a számlavezetéssel kapcsolatos díjakat és az egyéb költségeket. Ha a pénzintézetek bármiféle más költséget próbálnak érvényesíteni, szigorúan ellenőrizni fogjuk, mivel a törvény kimondja ennek tilalmát és lehetővé teszi a szankcionálását - mondta. Rogán Antal rögzítette: ha a bank számlavezetési díjat akar emelni az ingyenes készpénzfelvétel miatt, annak a pénzintézet számára súlyos következményei lesznek.

Vizsgálják annak lehetőségét, hogyan folytatódhat a pénzügyi rezsicsökkentés - jelezte a Fidesz frakcióvezetője.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×