eur:
393.68
usd:
365.03
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Most már biztos: havi kétszer ingyen lehet pénzt felvenni

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.

A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló fideszes törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett. Nemmel a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselők voksoltak.

A törvény értelmében azoknak lesz lehetőségük ingyenesen készpénzt felvenni magyarországi automatákból, akik elmúltak 16 évesek, magyarországi lakóhelyük vagy tartózkodási helyük van, és nyilatkoztak arról, hogy melyik fizetési számlájuk esetében kérik a díjmentes pénzfelvétel lehetőségét.

Nyilatkozni - szemben a korábbi tervekkel - nemcsak személyesen a pénzintézetnél lehet majd, hanem netbankon keresztül is december 1. és január 20. között. Később ezt a nyilatkozatot lehet módosítani, azaz másik számlát megjelölni. A jogszabály emellett kimondja: 2014 végéig központi rendszert kell létrehozni annak nyilvántartására, hogy a fogyasztók az előírásoknak megfelelően tettek-e nyilatkozatot.

Mindenki csak egy bankszámlája esetében élhet az ingyenes készpénzfelvétel jogával.

Legfeljebb százötvenezer forintig annak is biztosított lesz a fizetés, a nyugdíj, a szociális támogatás, valamint az ösztöndíj díjmentes felvétele, akinek mínuszban van a számlaegyenlege.

Azok is vehetnek majd fel ingyenesen készpénzt - a számlavezető pénzintézetnél -, akiknek a jogszabály hatálybalépése előtt nem volt bankkártyájuk, de van folyószámlájuk. Nekik ezt a jogot 2014 végéig biztosítja a törvény.

A jogszabály azt is rögzíti, hogy az ingyenes pénzfelvétellel összefüggésben a bankok nem háríthatnak semmilyen költségnövekedést az ügyfelekre. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője - a javaslat egyik előterjesztője - korábban elmondta, hogy ezt a pénzügyi felügyeleti jogosítványokat is gyakorló Magyar Nemzeti Bank ellenőrzi majd, sőt külön is felhívja Matolcsy György jegybankelnök figyelmét arra, hogy ennek megfelelően folyamatosan ellenőrizzenek 2014 első hónapjaiban.

Rogán Antal korábban a pénzügyi rezsicsökkentés első lépésének nevezte a törvényt.

A javaslat indoklása szerint az elmúlt egy évben jelentősen drágultak Magyarországon a banki szolgáltatások. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2012 decemberéhez képest a banki költségek átlagosan több mint 45 százalékkal emelkedtek, miközben az Európai Unió tagállamaiban átlagosan csupán 0,8 százalékos volt a növekedés.

A fideszes előterjesztők - a frakcióvezető mellett Németh Szilárd, Ékes József és Dióssi Csaba - hozzátették, hogy a banki költségek drasztikus emelkedése elsősorban az alacsony keresetű családokat érinti hátrányosan, hiszen nekik akár a havi jövedelmük 2-3 százalékát is felemészthetik a különböző banki díjak és jutalékok.

Megjegyezték azt is, hogy a hazai pénzintézetek az őket terhelő adóköltségeket jelentősen meghaladó mértékben emelték az ügyfeleket érintő díjakat és jutalékokat, úgy, hogy ezek a költségek előre nem látható módon, nem kiszámíthatóan változtak.

Ezek a folyamatok együttesen indokolták a törvénymódosítást - közölték.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×