eur:
394.81
usd:
370.97
bux:
66483.36
2024. április 16. kedd Csongor

Jogi konzultációt kezdeményez a devizahitelek ügyében a kormány - a nap hírei

Felhatalmazást adott a Mol igazgatósága az INA-részesedés eladásának előkészítésére. Bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség. Megnyílt a Bálna Budapest.

Elsősorban a munkahelyek megmentését reméli a kormány a sertéshús áfájának 5 százalékra csökkentésétől - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Orbán Viktor hozzátette: a döntés az élelmiszerek áfa csökkentésének első lépése. A miniszterelnök bejelentette, hogy az elmúlt időszak egymásnak ellentmondó ítéletei miatt jogi konzultációra kérte fel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert a devizahitelek ügyében a kormány.

Közleményben határolódott el a Bankszövetség a hitelszerződések vélelmezett - tömeges vagy előrehozott - felmondásától. A testület a Fidesz frakcióvezetőjének bejelentésére reagált. Rogán Antal ügyfelek bejelentésére hivatkozva azt mondta, elkezdték felmondani a hátralékos adósok szerződéseit a pénzintézetek, hogy ezek az ügyfelek ne élhessenek a parlament keddi döntésével számukra is megnyíló árfolyamgát lehetőségével. A bankszövetség hangsúlyozta: a szektornak üzleti érdeke, hogy egy fizetőképessé tehető szerződés esetén az ügyfél visszatérjen a havi rendes törlesztésbe.

Felhatalmazást adott a Mol igazgatósága az INA-részesedés eladásának előkészítésére. A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közlemény szerint a Mol igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet, hogy olyan megállapodást kössön a horvát kormánnyal, amely értékteremtést tesz lehetővé az INA növekedési stratégiájának megvalósításával. Ezzel párhuzamosan az ügyvezető testület felhatalmazást kapott arra is, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő részesedésének értékesítését, hogy maximalizálni tudja befektetésének értékét.

Már hétfőn elfogadtatná a Fidesz a hosszabb előzetes letartóztatást lehetővé tevő jogszabályt. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője bejelentette: ezzel megakadályozható lenne, hogy november 22-én az előzetesből házi őrizetbe kerüljön az idős emberek meggyilkolásával, kifosztásával vádolt ároktői banda egyik tagja.

A köznevelésért felelős államtitkár szerint országszerte nő az igény az általános iskolák délutáni foglalkozásaira. Hoffmann Rózsa az iskolák vezetőire, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adataira hivatkozva azt mondta, az oktatáspolitika jól mérte fel a valós társadalmi igényeket, amikor megteremtette az általános iskolai délutáni foglalkozások feltételeit.

Bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség. 11 körzetben a szocialisták, 7-ben Bajnai Gordon pártszövetsége állít jelöltet a jövő évi parlamenti választáson. Azt is bejelentették, hogy közös aláírásgyűjtést indít a két párt, mert azt szeretnék, ha az állam stadionépítés helyett inkább a 6 évesnél fiatalabb gyermekek gyógyszerellátásának ingyenessé tételére, és az egészségügyi várólisták megszüntetésére költene.

Március végére befejeződhet a Várkert Bazár felújításának első üteme, a munkálatok a terveknek megfelelően haladnak - mondta a budai várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos. L. Simon László két hete vette át a projekt munkálatait, mint mondta, nagyon jó állapotban lévő beruházást vehetett át, így várható, hogy a Várkert Bazárt 2014 áprilisában át tudják adni a közönségnek.

Megnyílt a Bálna Budapest. A Duna-parti épületnek már 2010 augusztusában meg kellett volna nyílnia, a jogi és a pénzügyi problémák miatt azonban csak mostanra fejeződött be a beruházás. A Bálna háromnapos nyitó rendezvényén egész hétvégén koncertekkel, kiállítással, gyermekprogramokkal és széles gasztronómiai kínálattal várják a látogatókat.

Eredménytelenül zárult a parkolóórák beszerzésére kiírt közbeszerzés, ezért 2015 közepére halasztaná a fizetőparkolást bevezetését a III. kerületben Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Bús Balázs erről Tarlós István főpolgármesterrel is egyeztetett.

Lőfegyvereket, lőszert, íjpuskát, fegyveralkatrészeket, illetve rendőrségi kéklámpát is találtak egy családi háznál a rendőrök a Pest megyei Gombán. Nagy mennyiségű vadhúst és trófeát is lefoglaltak a rendőrök az ingatlanban, amelynek tulajdonosát őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Tűzoltói tiszteletadás mellett Dorogon helyezték végső nyugalomra azt a tűzoltót, aki november 1-jén egy turista mentése közben a Rám-szakadékba zuhant és meghalt. A 32 éves Kövecs Gergőt kimagasló bátorsága, kiemelkedő helytállása elismeréseként hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő a belügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×