eur:
393.78
usd:
365.21
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kövér László: semmire nem jut kevesebb pénz, mint az előző esztendőkben

A jövő évi költségvetés tükrözi az elmúlt három év erőfeszítéseit, egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy semmire nincs kevesebb pénz, mint az előző esztendőkben - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke keddi egri sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az egészségügyre több mint tíz, az oktatásügyre 12, a közbiztonságra hat, gazdaságfejlesztésre hét, felzárkóztatásra csaknem tíz százalékkal több forrás jut a következő évben. "Az elvégzett munka tudatában a kormánypártok bizakodással tekinthetnek következő fél évre. Az embereknek van okuk, hogy ismét megbízzanak bennünket az ország négy évnyi kormányzásával" - tette hozzá.

Kövér László ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon meg kell küzdeni a választási kampányban, mert "olyan kampány elé nézünk, amilyen Magyarországon még nem volt".

Szavai szerint öt hónappal a választások előtt már minden a kampányról szól, kötelező tehát az összegzés. A kormányzati ciklusra visszatekintve úgy fogalmazott, hogy 2010 az összefogás időszaka volt, sikerült elkerülni a csődöt, pedig "500 milliárd forintos lyukat hagyott hátra a magát szakértőnek nevező Bajnai-kormány". Mégis működőképes maradt az ország, ami komoly erőfeszítéseket igényelt az emberektől és a cégektől is.

Kövér László közlése szerint 2011 már a megújulás kezdete volt, megkezdődött az országot átalakító törvényalkotási munka, amely az élet minden lényeges területét érintette, beleértve egyebek mellett az alaptörvényt, az adó-, az oktatási, a szociális rendszert és a munka világát.

A házelnök azt mondta: az elmúlt év a pénzügyi stabilitás megteremtéséről szólt. Emlékeztetett: Magyarország 2004-es európai uniós csatlakozása óta túlzottdeficit-eljárás alatt állt, a 2010-es kormányváltáskor pedig az államadósság a nemzeti össztermék 85 százaléka fölött volt. "Az új kormány 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is 3 százalék alá szorította az államháztartási hiányt, ezzel sikerült a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülnünk" - hangsúlyozta. Rámutatott: az államadósság is folyamatosan csökken, a költségvetési tervek szerint sikerül 77 százalék körüli arányra leszorítani.

Kövér László hangsúlyozta, hogy 2013 már az emelkedés éve, egyre több embernek, családnak mutatta meg "a felkapaszkodás reményét". Ennek a legfontosabb eleme a rezsicsökkentés volt, amely leginkább a legszerényebb körülmények között élő családokat érintette kedvezően. A házelnök megemlítette továbbá a családi adókedvezmény igénybevételének kiterjesztését is, amivel mintegy 250 ezer család számára válik az élet könnyebbé.

Kövér László ugyanakkor emlékeztetett: a Fidesz 2002-ben "már megszenvedte az óvatlanságát", nem volt felkészülve a durva, mocskolódó kampányra. Akkor is bizakodó volt a hangulat, mégis sikerült visszájára fordítania az MSZP-nek. "Ennek a veszélye most is fennáll, azonban lélekben és politikai értelemben is felkészültünk" - mondta.

Kijelentette: "Az ellenzéknek nincs mondanivalója, hiszen nagyon nehéz egy kormány gazdaságpolitikáján fogást találni, hogyha olyan költségvetést tudunk elfogadni, amely minimum szinten tartást ígér mindenki számára, de a legtöbb területen forrásbővüléssel számol. Az ellenzéknek egyetlen mentsvára van: ha megpróbálja hiszterizálni a hangulatot, ha megpróbál háborús tömegpszichózist teremteni."

"Fontos, hogy nyugodt, higgadt lelkiállapotban álljunk a kampányban a választók elé, ha nem hagyjuk magunkat belerángatni ebbe a kampányhangulatba, akkor az ország végre egy megkezdett jó utat folytathat" - mondta Kövér László.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×