eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Rétvári: sikeres a hátrányos helyzetűek képzése

A Tudásod a jövőd című program sikeresen segítette a hátrányos helyzetben lévők képzését; az utóbbi egy évben több mint 96 ezren vettek részt a meghirdetett csaknem 10 ezer képzésben - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek abból az alkalomból, hogy épp egy éve indult el a Tudásod a jövőd program.

Rétvári Bence kiemelte: a Tudásod a jövőd program Magyarország legnagyobb és legátfogóbb felnőttképzési programja, amelynek keretében a munkaerő-piacon nehezebben boldogulók számára hirdettek célzott, elsősorban nyelvi és informatikai képzést. A kormány arra törekedett, hogy a legnehezebb helyzetben lévőknek segítsen.

A résztvevők az elhelyezkedést segítő, a munkaerő-piacon azonnal hasznosítható tudást szereztek a meghirdetett 9924 képzésen, amelyből 1853 volt informatikai kurzus, a többi nyelvi - fűzte hozzá.

A programmal 100 ezer embert céloztak meg, 96 500-an vettek részt a képzéseken az indulás óta eltelt egy évben, de összesen csaknem 300 ezer regisztráló volt - ismertette az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy a résztvevők fejenként 90 ezer forintos támogatást kaptak, ami mellé 5 százalékos önrészt kellett befizetniük, a hátrányos helyzetű kistérségekben az önrész 2 százalék volt.

Rétvári Bence hangsúlyozta: külön figyelmet fordítottak a munkanélküliekre, a kismamákra, a 45 év felettiekre, valamint a hátrányos helyzetű térségekben élőkre - tette hozzá.

Mint mondta, a program elsősorban európai uniós forrásból, 12,5 milliárd forintból valósult meg.

Annak érdekében, hogy mindenki a legmegfelelőbb képzést kapja, 800, úgynevezett e-tanácsadót, mentort is alkalmaztak, akik abban segítettek, hogy mindenki a személyiségéhez, munkaerő-piaci lehetőségéhez leginkább illő képzést kapja meg - fejtette ki az államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×