eur:
395.33
usd:
366.29
bux:
65165.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány listavezető lehet, de egyéniben nem indul

A tervek szerint Gyurcsány Ferenc egyéniben nem indul, de várhatóan ő lesz a Demokratikus Koalíció (DK) listavezetője az országgyűlési választáson, ahogy valószínűleg ő vezeti a párt listáját az európai parlamenti választáson is - közölte a DK szóvivője.

A szervezet október 12-én kongresszust tart, amit egy kétnapos elnökségi üléssel készítettek elő. Eldőlt, hogy a párt az elnökséget és az etikai bizottságot is érintő tisztújító kongresszusán színpadára állítja 106 országgyűlési képviselőjelöltjét.

Gréczy Zsolt szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg már több mint nyolcvan jelöltjük van. Az elnöki posztra egyedül Gyurcsány Ferenc kapott jelölést.

Közölte, hogy a tervek szerint Gyurcsány Ferenc nem indul egyéni körzetben a 2014-es választáson, mert a pártelnöknek az egész országban kampányolnia kell. Várhatóan ugyanakkor a pártelnök lesz a DK listavezetője az országgyűlési és az európai parlamenti választáson is.

Hozzátette, hogy az elnökség tagjainak "döntő többségét" viszont egyéniben is elindítják a jövő évi parlamenti választáson. Arról még nem született döntés, hogy pontosan kiket.

Gyurcsány Ferenc 2014 utáni politikai pályafutását is Magyarországon tervezi - tudatta a DK.

A szóvivő azt mondta, hogy a politikus neve "olyan erős hívószó a baloldali liberális demokraták számára", ami plusz szavazatokat hozhat a DK-nak, de ha az EP-választáson mandátumot szerezne, arról lemondana.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×