eur:
394.33
usd:
370.43
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

"Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért"

Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyar közösségekért, de nem kérdőjelezi meg azoknak az országoknak a felelősségét a jólétükért és a jogaik gyakorlásáért, amelyben élnek - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Az Állami és civil kapcsolattartás a diaszpórával című nemzetközi konferencián az államtitkár kiemelte: az országok kapcsolata a kisebbségek tekintetében a nemzetközi előírások alapján kiegyensúlyozott. Magyarország tiszteletben tartja a nemzetközi kötelezettségeket, a területi integritás és a szuverenitás elvét, továbbá a magyar közösségek akaratát is, hogy megőrizzék identitásukat abban az országban, amelyben élnek - fogalmazott. Hozzátette: Magyarország nem a nemzetállamon belül akarja egyesíteni a nemzetet.

Németh Zsolt hangsúlyozta: Magyarország az egyéni jogok mellett a kollektív jogokat is fontosnak tartja.

Úgy látja, a hagyományos diaszpóraközösségek és az új migráns közösségek helyzete eltérő. Az utóbbi években új migráns közösségek jelentek meg: vélhetően 3-500 ezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik külföldön találtak állást - közölte. Hozzáfűzte: jelenleg politikai vita folyik arról, hogyan kellene kezelni ezt a helyzetet.

A nemzetpolitikai államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett kétnapos rendezvény Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet előadásában elmondta: országa a zsidó diaszpórával ápolt kapcsolatainak alapja a felelősség és partnerség.

Úgy fogalmazott, sokáig az volt a közvélekedés, hogy a zsidó identitás csak a valláson alapul, de valójában a nemzethez is kötődik, Izrael ma a zsidók nemzetállama.

A diplomata közölte: Izrael a zsidók földje, azokhoz a zsidókhoz is tartozik, akik nem az országban élnek, és Izrael minden zsidó előtt nyitva áll. Emellett a kapcsolatok fontos eleme az is, hogy Izrael kéri a zsidó diaszpórát, hogy támogassa az országot - tette hozzá.

Kevin Dowling budapesti ír nagykövet kiemelte: országa kicsi, de korábban rengeteg ír hagyta el hazáját, és így hatalmas ír diaszpóra jött létre több helyen a világon. Az ír közösségek mára jobbára asszimilálódtak Kanadában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, közben pedig új közösségek jöttek létre például Ázsiában - magyarázta.

Mint mondta, Dublin a diaszpóra több szervezetét is támogatja. Úgy látja, a kormány igyekszik erősíteni a kapcsolatait ezekkel a közösségekkel, ami nagy munka, és folyamatosan figyelmet kell szentelni a már kiépített kapcsolatok fenntartásának is.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×