eur:
395.04
usd:
370.8
bux:
65132.72
2024. április 19. péntek Emma

MSZP: jelentősen javított Baján az ellenzéki jelölt a 2010-es eredményen

Az MSZP szerint jelentősen javított a demokratikus ellenzék jelöltje a 2010-es választási eredményen Baján, míg a Fidesz jelentősen rontott - közölte Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap este az MTI-vel.

A vasárnapi időközi önkormányzatiképviselő-választást a Fidesz-KDNP jelöltje, Kovács Csaba nyerte. A 3-as számú önkormányzati választókerületben a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, valamint a Demokratikus Koalíció közös jelöltje, Teket Melinda a második lett, a Jobbik jelöltje, Markó György a harmadik, míg a Lehet Más a Politikáé, Ikotity István a negyedik.

Török Zsolt a választást úgy értékelte, hogy a demokratikus erők összefogásával jelentősen javítottak a 2010-es választási eredményen, amikor a szocialisták jelöltje 202 szavazatot, a Fideszé 523-at kapott.

Hozzátette: a Fidesz durva kampányával jelentősen rontott 2010-es eredményein, az akkori közel hatvan százalékos támogatottsága most harmincegynehány százalékra apadt. Míg az MSZP jelöltjének 22 százalékos támogatottsága 30 százalék felé nőtt - fejtette ki. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy a Fidesz jelentősen rontott, a demokratikus ellenzék pedig jelentősen javított a választási eredményeken.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×