eur:
394.36
usd:
370.09
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Hamilton maradt a Hungaroring királya

A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. A második helyen a finn Kimi Räikönnen, a harmadikon a címvédő és világbajnoki éllovas német Sebastian Vettel végzett. A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint nézőcsúcs született a hosszú hétvégén: csütörtöktől vasárnapig 247 ezer érdeklődő látogatott ki a mogyoródi pályára. A korábbi, 241 ezres rekord 2008-ban született. A vasárnapi futamot 99 ezren követték a helyszínen.

Hamilton remekül kapta el a rajtot, az első kanyarba vezető pozícióban fordult be, miközben Vettelt Romain Grosjean (Lotus) támadta, de a német címvédő második maradt, a francia pilóta pedig harmadiknak sorolt be. A két ferraris, Alonso és Felipe Massa is nagyszerűen rajtolt, s az első kör végére már a negyedik és az ötödik helyen haladt. Öt kör után Hamilton, Vettel, Grosjean, Alonso, Massa, Räikkönen volt az első hat sorrendje.

Hamilton a 9. kör végén jött ki kerékcserére, autójára a lágy keverékű Pirellik helyett a közepes összetételű gumikat tették fel, s a brit nyolcadikként folytathatta a körözést. Vettel Red Bullján és Massa Ferrariján két körrel később cseréltek kereket, Alonso a 12., Grosjean és Räikkönen pedig a 13. körben járt a boxban. Az első kiállások után az első hat sorrendje gyakorlatilag nem változott, igaz, a hosszabb élettartamú, közepes keveréken startoló Mark Webbernek (Red Bull) és Jenson Buttonnak (McLaren) ekkor még nem kellett kijönnie, így előbbi az első, utóbbi a harmadik pozíciót foglalta el.

A 100. F1-es futamán rajthoz álló német Adrian Sutil (Force India) hidraulika-probléma miatt a 20. körben kénytelen volt feladni a versenyt, Räikkönen közben megelőzte Massát. Webber az élről a 23. körben állt ki kerékcserére, s hatodikként tért vissza a pályára, a jelentősen lassuló Buttont közben Vettel, Grosjean és Alonso is megelőzte. A brit versenyző pedig a 24. kör végén látogatta meg a boxot, majd nyolcadiknak sorolt vissza.

Grosjean a 25. körben, a harmadik helyről állt ki újabb kerékcserére. Féltávhoz közeledve Hamilton, Vettel, Alonso, Webber, Räikkönen és Grosjean száguldott az első hat helyen.

Hamilton az élről kiállva a 31. körben cserélt ismét kereket, három körrel később Vettel és Alonso is a boxban járt. Grosjean a 36. körben boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy látta, előnyhöz jutott, amikor az egyik manőverénél, egy előzés után elhagyta a pályát. Räikkönen a 42., Webber a 43. körben járt a boxban, 20 körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen, Alonso, Button volt az első hat sorrendje. A 2008-as vb-győztes egy körrel később az élről kiment kereket cserélni, Webber mögé tért vissza és elképesztően agresszívan, szinte letolta a pályáról riválisát.

Vettel és Webber később még egyszer járt a boxban, Hamilton pedig hibátlan versenyzéssel megnyerte a magyar GP-t, a kiválóan taktikázó Räikkönen pedig befért a második helyre Vettel elé.

A 2008-ban vb-győztes, 28 éves versenyző 2007, 2009 és 2012 után nyert ismét a magyar közönség előtt, s pályafutása 120. F1-es futamán a 22. sikerét aratta.

Az összetettben Vettel továbbra is vezet, közvetlen riválisával, Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben növelte előnyét, ugyanakkor a pontversenyben most már második Räikkönen közelebb férkőzött hozzá.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×