eur:
393.59
usd:
369.23
bux:
65578.11
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nincs napirenden a megsegített devizahitelesek körének bővítése - a nap hírei

Becslések szerint több tízmilliárd forintos terhet jelentene a bankok számára, ha jogszabállyal módosítanák a devizahitelesek szerződéseit.

Becslések szerint több tízmilliárd forintos terhet jelentene a bankok számára, ha a kormányzati szándéknak megfelelően jogszabállyal módosítanák a devizahitelesek szerződéseit. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír Tv esti műsorában közölte: módosításra akkor lenne lehetőség, ha valamilyen, a szerződéskötéskor fennálló körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik. A Portfolio.hu által megkérdezett szakértők úgy vélik: a kabinet valószínűleg a bankok által alkalmazott árfolyamrés újraszabályozását szeretné elérni a Kúria július eleji döntését követően. A szakemberek szerint az intézkedés akár 80 milliárd forint többletterhet is róhat a pénzintézetekre, ugyanakkor a devizahitelesek keveset érzékelnének belőle.

A deviza alapú jelzáloghitelekről folyamatosan tárgyal a kormány a Magyar Bankszövetséggel - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette, a kormánynak továbbra sem célja, hogy az autóra vagy tartós fogyasztási cikkekre felvett hitelek esetében is enyhítse az adósok terheit. Így nincs napirenden sem a hitelezők, sem a bajbajutottak körének bővítése - mondta a tárcavezető arra válaszolva, hogy az Origo hírportál korábban a devizahitelesek további megsegítésére keresett kormányzati megoldásokról írt.

A tranzakciós illeték bevezetése után sem emelkedett a bankváltók aránya. Az egyik pénzintézet megbízásából készült kutatás arra jutott, hogy a tranzakciós illeték bevezetése óta a magyarok több mint fele nem érzékelte a költségek növekedését, és nem is vizsgálta felül bankja díjszabásait. Akiknek feltűnt a banki díjak emelkedése az év eleje óta, azok jellemzően inkább kevesebbszer utaltak, semmint hogy új pénzintézetet vagy számlacsomagot válasszanak.

A jövő héten kerül a kormány elé a népesedéspolitikai program - közölte a szociális és családügyi államtitkár. Soltész Miklós a program első elemeként említette a családi adókedvezmény kibővítését. Emellett támogatnák azokat az egyetemistákat, főiskolásokat, akik családot alapítanak és gyermeket vállalnak. Tervezik a rugalmas gyed bevezetését, és a szocpol bővítését.

Komoly előrelépésnek tekinti az ellenzéki együttműködésről kezdett megbeszélések legutóbbi fordulóján elért eredményeket Baja Ferenc szocialista parlamenti képviselő. Az InfoRádió Aréna című műsorában az egyezségről azt mondta, nagyon fontos lépés, hogy elfogadták a programalkotás sorvezetőjét. Ugyanígy jelentős eredmény, hogy megállapodtak az egyéni jelöltek kiválasztásának alapelveiről.

Kiemelten ellenőrzi a 18 éven aluliak esetleges kiszolgálását a nemzeti dohányboltokban a Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az elmúlt egy hétben vizsgált árusítóhelyek ötödénél kiszolgálták a fiatalkorú próbavásárlókat. A hatóság szerint ez a helyzet javulását mutatja, mert a korábbi évek tapasztalatai szerint a boltok felében vehettek cigarettát a 18 év alattiak.

A nemzetgazdasági miniszter felgyorsítaná a pénztárgépek cseréjét, ezért a gyártásról és forgalmazásról tárgyalásokat kezdtek az érintettekkel. Varga Mihály a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel találkozott, majd azt mondta, a fejlesztési bankon keresztül kedvezményes állami hitelt biztosítanának az engedéllyel rendelkező pénztárgépek gyártáshoz.

Vizsgálatot kért a fővárosi Szent János Kórházat érintő betegpanaszok miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szócska Miklós. Korábban az Index hírportál írt a János kórházban tapasztalható állapotokról, a hozzájuk forduló csaknem száz beteg szervezetlen és embertelen működésről, rossz betegirányításról panaszkodott.

Visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatos kormányzati döntéshozatal szabályozásában és a szakminisztérium eljárásában. Szabó Máté különösen az eljárási határidők ismételt túllépését kifogásolta, mivel nem adtak elég időt a diákoknak és a szülőknek a felelős döntésre. Ezt a biztos már tavaly is szóvá tette.

Ismét emelkedik a benzin ára. A szerdai 4 forintos drágulás után pénteken 2 forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát a Mol. A gázolaj ára nem változik. Kökösi Gábor, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak elmondta: az intézkedés után a benzin átlagára 421-422 forint lesz, a dízelé 426-427 forint marad.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×