eur:
394.42
usd:
369.38
bux:
65728.85
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Diplomák ezreit nem adják ki

A nyelvi bizonyítványok hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok helyen 30 százalék feletti, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét nem adták ki emiatt - írta a Magyar Nemzetet.

A lap keddi számában közölte, alig-alig csökken azok sokezres tábora, akik még a tanulmányaik végére sem tudják megszerezni a szükséges papírt, pedig az elmúlt években többször is felvetődött az ötlet, hogy felvételi követelménnyé váljon a nyelvvizsga.

A lap több egyetemet is megkeresett a kérdéssel, hogy milyen arányt képviselnek a "beragadt" diplomák. A Szent István Egyetemen például a záróvizsgázók 25-29 százaléka nem kaphatta meg emiatt a diplomát, míg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 35,5, az Óbudai Egyetemen 35, a Nyugat-magyarországi Egyetemen 32, a Színház és Filmművészeti Egyetemen 25 százalék ez az arány. Ennél jóval magasabb, 45 százalék a Nyíregyházi Főiskolán, és még ezt is meghaladja a Kaposvári Egyetem 50 százalékos mutatója. Ugyanakkor a vezető egyetemeken jóval kisebb ez a probléma, például a Budapest Corvinus Egyetemen 11, a Műegyetemen pedig mindössze 3,4 százalékot tesz ki a nyelvvizsgával nem rendelkező végzősök aránya.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Izrael fontolóra vette, hogy azonnali megtorló katonai akcióval reagáljon az Irán által elkövetett múlt szombati támadássorozatra, de végül tartva az esetleges eszkalációtól, elvetette ezt a lehetőséget - számolt be az Axios hírügynökség értesüléséről a Sky News. A héten az izraeli hadsereg és a Shin Bet bejelentése szerint légicsapásban életét vesztette a Hamász belbiztonsági részlegének vezetője, Juszef Shabat - tudósított a Times of Israel. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×